BL: Ibra önbizalmának jót tett a siker, a Milannál cél az első hely

2011.10.19. 23:51
Címkék
A Milan labdarúgócsapata szerda este 2–0-ra legyőzte a fehérorosz BATE-t a Bajnokok Ligája H-csoportjának harmadik fordulójában. A találkozó után Massimiliano Allegri, a Milan vezetőedzője kijelentette, a folytatásban céljuk az első hely megszerzése a csoportban.

„Ezen az estén fontos volt a győzelem, hiszen ezzel megalapoztuk a továbbjutásunkat. A célunk, hogy megnyerjük a csoportunkat, és ehhez az ilyen részeredmények kellenek” – értékelt a találkozó után Allegri, aki a hajrában bevetette a sérüléséből felépülő Philippe Mexest is.

„Már korábbi mérkőzéseken is pályára küldtem volna, de fontosabb, hogy hat hónap kihagyás után teljesen felépüljön. Taye Taiwónak is fejlődnie kell még, Antonio Nocerino és Alberto Aquilani viszont remekül illeszkedett be az együttesbe. Fontos hónap áll előttünk a bajnokságban és a BL-ben is, a Serie A-ban mindenképp közelebb kell kerülnünk az élmezőnyhöz.”

A Milan első gólját szerző Zlatan Ibrahimovic szerint nem lehet kétséges sikerük jogossága. „Rengeteg helyzetet dolgoztunk, és hála az égnek végül a második gól is megérkezett. Jól játszottunk, és az önbizalmunk növelése miatt fontos volt ez az összecsapás. Ha a csapatnak jól megy, akkor nekem is. Jól működtünk támadásban, és ebből építkezhetünk” – nyilatkozta a csatár.

„Élvezem a győzelmet, de már a Barcelona elleni győzelem lebeg szemeim előtt. A csoport élén akarunk végezni – mondta a jól futballozó Antonio Nocerino. – Hogy máris Gattusóhoz hasonlítanak? Ugyan, ez egy nagyon merész összehasonlítás, én borzasztóan csodálom őt. Mindenesetre azért hízelgő, hogy máris vele vetnek össze. Nagyon várom már, hogy játszhassak Lionel Messi ellen, mert ő az egyetlen, akit Diego Maradonához lehet manapság hasonlítani.” Allegri, aki a hajrában bevetette a sérüléséből felépülő Philippe Mexest is.

„Már korábbi mérkőzéseken is pályára küldtem volna, de fontosabb, hogy hat hónap kihagyás után teljesen felépüljön. Taye Taiwónak is fejlődnie kell még, Antonio Nocerino és Alberto Aquilani viszont remekül illeszkedett be az együttesbe. Fontos hónap áll előttünk a bajnokságban és a BL-ben is, a Serie A-ban mindenképp közelebb kell kerülnünk az élmezőnyhöz.”

A Milan első gólját szerző Zlatan Ibrahimovic szerint nem lehet kétséges sikerük jogossága. „Rengeteg helyzetet dolgoztunk, és hála az égnek végül a második gól is megérkezett. Jól játszottunk, és az önbizalmunk növelése miatt fontos volt ez az összecsapás. Ha a csapatnak jól megy, akkor nekem is. Jól működtünk támadásban, és ebből építkezhetünk” – nyilatkozta a csatár.

„Élvezem a győzelmet, de már a Barcelona elleni győzelem lebeg szemeim előtt. A csoport élén akarunk végezni – mondta a jól futballozó Antonio Nocerino. – Hogy máris Gattusóhoz hasonlítanak? Ugyan, ez egy nagyon merész összehasonlítás, én borzasztóan csodálom őt. Mindenesetre azért hízelgő, hogy máris vele vetnek össze. Nagyon várom már, hogy játszhassak Lionel Messi ellen, mert ő az egyetlen, akit Diego Maradonához lehet manapság hasonlítani.”

 

Legfrissebb hírek

Bartucz is betalált – egyre jobban játszunk Ferizajban

Kézilabda
1 perce

Serie A: Genovában javított a Milan a Ferencvárostól elszenvedett vereség után

Olasz labdarúgás
7 perce

Az Újpest sem állíthatta meg a lendületben lévő Debrecent

Labdarúgó NB I
18 perce

Esik az eső Interlagosban: Antonelli már a rajtrácsra vezető körén megpördült– Sao Pauló-i Nagydíj, verseny

F1
22 perce

Vívás: bronzérmes a junior női kardcsapat a budapesti vk-n

Utánpótlássport
22 perce

Két hónap után nyert ismét tétmeccset a Sepsi

Minden más foci
32 perce

PL: kikapott a Sunderlandtől a Chelsea, a Brighton már második a tabellán

Angol labdarúgás
47 perce

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
53 perce