UEFA: fegyelmi eljárást indítottak Arsene Wenger ellen

Vágólapra másolva!
2011.08.19. 13:01
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere, Arsene Wenger ellen. Az eltiltása miatt a hétközi Bajnokok Ligája-selejtezőn a lelátón helyet foglaló francia szakember telefonon és szöveges üzenetben (sms) kommunikált Pat Rice-szal és Boro Primoraccal.

„Az UEFA fegyelmi szabályzata kimondja, hogy az eltiltott vezetőedző semmilyen formában nem kommunikálhat csapata tagjaival a mérkőzés alatt, s kizárólag a lelátóról követheti a játékot.” – áll az európai szövetség közleményében, amely szerint az UEFA illetékesei a félidőben figyelmeztették Wengert.

A 61 esztendős szakvezető kedden úgy nyilatkozott, a szabályzat nem egyértelmű, az ő értelmezésében mindenben az előírások szerint cselekedett. Az UEFA hétfőn tárgyalja az ügyet, s nagy valószínűséggel meghosszabbítja Wenger eltiltását, az Arsenal már pénteken jelezte, fellebbezni fog az ítélet ellen.

Mint ismert, Wengert még a BL legutóbbi kiírásában büntették meg, amikor az FC Barcelona elleni nyolcaddöntőn élesen kritizálta Massimo Busacca játékvezetőt. Emiatt akkor egy mérkőzésre szóló eltiltással büntették, amely az Udinese elleni összecsapáson a lelátóra száműzte. Az Arsenal 1–0-ra nyerte meg az Udinese elleni első mérkőzést.

 

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
4 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
5 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
6 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik