Genk: Azt tettem, amit tennem kellett - Köteles László

2011.08.24. 07:42
Címkék
A belga bajnok Genk tegnap tizenegyesekkel búcsúztatta a Maccabi Haifát, és bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A hazaiak magyar kapusa, a két tizenegyest hárító Köteles László úgy véli, ő csak tette a dolgát, egy hős volt a sok közül.

„A mai meccsen mindenki hős volt a csapatunkból. Meg kell köszönnöm a csapattársaimnak, hogy a meccsen két gólt is szereztek, majd négy tizenegyest is belőttek. Én csak azt tettem, amit tennem kellett" – nyilatkozta a 2–1-es a genki győzelemmel, és hosszabbítás majd tizenegyesek után a belga csapat továbbjutásával záruló Maccabi elleni meccset követően Köteles László.

Mint ismeretes, a hazaiak magyar kapusa a tizenegyesek során kétszer is védett. Köteles mellett a végig jól játszó és a tizenegyesek során is eredményes Tőzsér Dániel is sokat tett a Genk továbbjutásáért.

Legfrissebb hírek

Maiga fejese után Bero első NB I-es gólját szerezte – Vasas–FTC 0–2

Labdarúgó NB I
3 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
7 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
13 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
23 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
29 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
40 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
46 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
58 perce