BL: Lahm szerint a Bayern favorit, Heynckes óvatosságra int

2011.08.05. 13:39
Címkék
A Bajnokok Ligája selejtezőinek utolsó körében a Bayern München is megkezdi a küzdelmeket, a legutóbbi német bajnokság bronzérmesét a Zürichhel sorsolták össze. Jupp Heynckes vezetőedző és Philipp Lahm csapatkapitány egyaránt azon a véleményen volt, hogy kegyes volt hozzájuk a sors.

„A svájci futball hosszú utat járt be az utóbbi időben, és nagyon óvatosnak kell lennünk, de úgy gondolom, hogy ez egy kezelhető sorsolás, jó esélyünk van arra, hogy bejussunk a csoportkörbe. Jó hír, hogy nem kell sokat utaznunk a szezonnak ebben a korai fázisában” – mondta Jupp Heynckes.

„A Zürich mindössze egy ponttal maradt el a Baseltől a svájci bajnokságban az elmúlt szezonban, ami jól jelzi minőségi játékerejét. Előttünk áll azonban még a hétvégi idénynyitó a bajnokságban, ahol kiderül, milyen formában is vagyunk” – tette hozzá a szakember.

„Ez egy jó sorsolás. Oroszországba kényelmetlen lett volna utazni, és úgy tűnik, hogy mi vagyunk a favoritok. Muszáj, hogy biztosítsuk a helyünket a csoportkörben” – mondta Philipp Lahm, a bajorok csapatkapitánya.

Legfrissebb hírek

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
17 perce

La Liga: Atlético Madrid–Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
20 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
20 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
29 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
35 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
45 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
51 perce