BL: a Genk és a Partizan esélye a visszavágó előtt egyenlő - Tőzsér

2011.08.03. 10:09
Címkék
A Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót foglalkoztató belga bajnok RC Genk a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőkörének harmadik fordulójában a szerb Partizan ellen egygólos előnnyel (2–1) vág neki a szerdai, belgrádi visszavágónak. A magyar középpályás ötven-ötven százalék esélyt ad mindkét félnek, de a hazai győzelem miatt maguknak egy kicsit többet, ellenfelüknek következésképen kevesebbet.

„Végig masszívan kell védekeznünk, ami nagyon nehéz feladat lesz, de úgy érzem, hogy kellően felkészültek vagyunk a feladatra" – mondta Tőzsér, akinek – rúgótechnikájának köszönhetően – ezúttal a szöglet- és szabadrúgásoknál lehet nagy szerepe a vélhetően kontrákra játszó vendégeknél.Tőzsér, akinek – rúgótechnikájának köszönhetően – ezúttal a szöglet- és szabadrúgásoknál lehet nagy szerepe a vélhetően kontrákra játszó vendégeknél.

„Úgy vélem, az esély a továbbjutásra mindkét csapat számára ötven-ötven százalék, igaz, az számunkra jelent némi előnyt, hogy otthon az első mérkőzésen sikerült győznünk, és így egygólos előnnyel várjuk a visszavágót. Ha sikerülne elérnünk egy döntetlent, már nem is kellene a szerzett és kapott gólokat számolnunk.″

Tőzsér emlékeztetett arra, hogy a belga bajnokcsapat játékosai közül csak keveseknek van BL-rutinja.

„A legtöbb játékostársam még soha nem kóstolt bele a Bajnokok Ligájába. Thomas Buffel, Daniel Pudil, Anthony Vanden Borre és én tartozok azok közé, akik már pályára léptek korábban ebben a sorozatban. Azzal viszont mindannyian tisztában vagyunk, hogy ez nagy lépés a karrierünkben, ami még nagyobb is lehet."

Legfrissebb hírek

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
17 perce

La Liga: Atlético Madrid–Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
20 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
20 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
29 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
35 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
45 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
51 perce