Anglia az etalon, Románia a németeknél is jobb

2011.08.05. 16:59
Címkék
Az UEFA 53 tagállama közül 19 állam már nem képviselteti magát a nemzetközi kupaporondon. Sajnos köztük van Magyarország is. A „legnépesebb" nemzet az angol, amelynek nyolc csapata is érdekelt – a legtöbbjük még pályára sem lépett ebben a kupaidényben.

A magyar együtteseken kívül albán, andorrai, azerbajdzsáni, északír, észt, feröeri, izlandi, kazah, lett, liechtensteini, luxemburgi, máltai, moldovai, montenegrói, örmény, San Marinó-i és walesi csapat nem lép már pályára a 2011–2012-es Bajnokok Ligája- vagy Európa-liga-sorozatban.

Minden csapat álma, hogy egy nemzetközi 
kupadöntőben játszhasson (Fotó: Action Images)
Minden csapat álma, hogy egy nemzetközi kupadöntőben játszhasson (Fotó: Action Images)

Mint ismert, négy csapatunk indult a nemzetközi kupaporondon. A Videoton a Sturm Graz ellenében búcsúzott a BL második selejtezőfordulójában. Az Európa-liga-selejtező második köre a Ferencváros és a Kecskemét számára jelentett végállomást, míg tegnap a Paks számára ért véget az európai kaland a 3. körben.

Magyarországgal ellentétben 34 tagállam még képviselteti magát az európai kupaporondon. A 118 csapatból a legtöbben Angliát képviselik. A bajnok Manchester United, a második Chelsea, a bronzérmes Manchester City és az Arsenal még pályára sem lépett a mostani BL-sorozatban (az „ágyúsoknak" az Udinese ellen kell selejtezniük a főtáblára jutásért, a másik három gárda már eleve ott van). Az Európa-ligában pedig a Tottenham, Fulham, Birmingham City, Stoke City négyes érhet még el sikereket.

Spanyolország hét csapattal képviselteti még magát Európában, míg utánuk hatos holtverseny következik. Érdekesség, hogy Romániának is még hat csapata van versenyben, amivel többek közt Németországot és Hollandiát is megelőzi.

CSAPATOK LÉTSZÁMA A NEMZETKÖZI KUPÁKBAN
ORSZÁG BL EL ÖSSZESEN
1. Anglia 4 4 8
2. Spanyolország 4 3 7
3. Olaszország 4 2 6
Franciaország 3 3 6
Oroszország 3 3 6
Portugália 2 4 6
Románia 1 5 6
Ukrajna 1 5 6
9. Németország 3 2 5
Svájc
2 3 5
Görögország 1 4 5
12. Hollandia
2 2 4
Belgium 1 3 4
Törökország 1 3 4
Ausztria 1 3 4
16. Dánia 2 1 3
Ciprus 1 2 3
Izrael 1 2 3
Lengyelország 1 2 3
Skócia 0 3 3
21. Csehország 1 1 2
Svédország 1 1 2
Norvégia 0 2 2
Bulgária 0 2 2
Szlovákia 0 2 2
Szerbia 0 2 2
Grúzia 0 2 2
28. Fehéroroszország 1 0 1
Horvátország 1 0 1
Írország 0 1 1
Szlovénia 0 1 1
Finnország 0 1 1
Litvánia 0 1 1
Macedónia 0 1 1
35. Bosznia-Hercegovina 0 0 0
Azerbajdzsán 0 0 0
Izland 0 0 0
Kazahsztán 0 0 0
Lettország 0 0 0
Liechtenstein 0 0 0
Luxemburg 0 0 0
Magyarország 0 0 0
Albánia 0 0 0
Andorra 0 0 0
Észak-Írország 0 0 0
Észtország 0 0 0
Feröer 0 0 0
Málta 0 0 0
Moldova 0 0 0
Montenegró 0 0 0
Örményország 0 0 0
San Marino 0 0 0
Wales 0 0 0

 

Legfrissebb hírek

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
17 perce

La Liga: Atlético Madrid–Barcelona

Spanyol labdarúgás
17 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
20 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
20 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
29 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
35 perce

Az Internazionale megállította a Comót

Olasz labdarúgás
45 perce

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
51 perce