Szabics Imre: Nincs könnyű helyzetben a Videoton

Vágólapra másolva!
2011.07.19. 19:57
null
Szabics (balra) nem tart attól, hogy a kulturált fehérvári publikum megtalálja őt (Fotó: Kibédi Péter)<br />
Címkék
„Nincs könnyű helyzetben a Videoton&quot;, foglalta össze lényegre törően a szerdai Videoton–Sturm Graz mérkőzés esélyeit Szabics Imre, az osztrák együttes magyar válogatott támadója a Nemzeti Sport Online kérdésére válaszolva. A labdarúgó Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörének visszavágóját Székesfehérváron rendezik meg szerdán, 20.30 órás kezdéssel, az első mérkőzésen a Sturm 2–0-ra nyert Klagenfurtban.

„Nincs könnyű helyzetben a Videoton, mert kétgólos előnnyel érkeztünk Fehérvárra – emlékeztetett Szabics az első találkozó végeredményére. – Úgy gondolom, hogy nem koncentrálunk csak a védekezésre, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogyha sikerülne egy gólt szereznünk, akkor borzasztó nehéz lenne a Videoton helyzete.”

„Tudatosan felépített, erős csapat a Vidi, és bízom benne, hogy még az idei szezontól ugyan nem, de jövő évtől kezdve már sok örömet okoznak majd nekünk” – bújt ki egyszerre a grazi és a honfi „vér” Szabicsból.

A magyar légiós nem számít semmiféle negatív fogadtatásra a szurkolók részéről – a grazi találkozón, amelynek első gólját ő szerezte, bizony megtalálták őt a fehérvári drukkerek – , úgy véli: kulturált körülmények közé érkezett osztrák csapatával, és nem hiszi, hogy van olyan ember Magyarországon, aki szerint ő most hazája ellen játszana, nem pedig klubcsapata, a Sturm Graz sikeréért tenne meg minden tőle telhetőt.

Aki pedig mégis elfeledkezne erről, annak azt ajánlja, hogy nézze meg, hány idegenlégióst foglalkoztat a Videoton.

Bár korábban úgy volt, hogy pályára sem léphet, Roman Kienast csereként beállt, sőt, a Sturm Graz támadója gólt is rúgott a Videoton elleni klagenfurti mérkőzésen. Kienast szerdán várhatóan a kezdőcsapat tagjaként fut majd ki a pályára.

"Végig koncentráltan kell játszanunk, mert a futballban bármi lehet" – nyilatkozta a válogatottban is megfordult játékos, aki hozzátette, hogy a kontráikat kell tökéletesíteniük.

Franco Foda, a Sturm mestere ezúttal sem akarja megbontani az eddig jól működő védelmét, a Joachim Standfest, Ferdinand Feldhofer, Thomas Burgstaller, Dominic Pürcher négyes kap bizalmat. Burgstaller egyébként a Hannover elleni felkészülési meccsen eltörte az orrát, de ez nem zavarja a játékban, és ezúttal sem óhajt védőmaszkot felvenni.

SZABICS: NINCS KÖNNYŰ HELYZETBEN A VIDEOTON

Legfrissebb hírek

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
8 perce

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
29 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
58 perce

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
1 órája

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapesten rajtol az idei Teqball Tour

Minden más foci
1 órája

Vizes vb: Molnár Endrét beiktatták a Nemzetközi Hírességek Csarnokába

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik