BL: Megtaláltam a Videoton gyenge pontját - a Sturm edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.12. 20:45
Címkék
Franco Foda, az osztrák Sturm Graz labdarúgócsapatának német vezetőedzője magabiztosan, míg kollégája, a Videotont irányító portugál Paulo Sousa visszafogottan várja a két csapat szerdai Bajnokok Ligája-selejtezős mérkőzését.

„A lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk a második körben a magyar bajnok révén, de kétszer is megnéztem a Videotont, s azt hiszem, megtaláltam a gyenge pontjait" – jelentette ki a meccs helyszínén, a klagenfurti Hypo-Arenában tartott sajtótájékoztatón a hazai gárda szakembere.

Hozzátette, mivel alapvetően a főtáblára jutás a csapat célja, így mindegy is, hogy a legnehezebb riválist kapták a nyoni sorsoláson, mert a magyar bajnokot ehhez le kell tudniuk győzni.

A Videoton vezetőedzője, a nyáron kinevezett Paulo Sousa arról számolt be, hogy a múlt pénteki Szuperkupa-mérkőzésen kisebb sérüléseket szenvedett futballisták, így Sándor György és Elek felépültek, mindketten tudják vállalni szerdán a játékot.

„Nálunk még csak most zajlik a csapatépítés, a Sturm ebben előttünk jár, így jobbak az esélyei" – mondta Sousa, aki szerint a riválisnak nem jelent hátrányt, hogy az amerikaifutball-világbajnokság miatt nem hazai pályán, hanem a Wörthi-tó partján fekvő városban fogadja csapatát.

Az eredményt illetően kijelentette, úgy szeretne hazautazni, hogy a jövő heti, székesfehérvári visszavágón még legyen esélye együttesének a továbbjutás kiharcolására.

„André Alves kulcsjátékos, de az ő jó játéka nem ér semmit, ha a másik 10 nem futballozik rendesen" - válaszolt Sousa arra az újságírói kérdésre, hogy mennyire fontos a brazil légiós szerepe a Videotonban.

A STURM GRAZ EDZÉSE

Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
17 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
20 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
43 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
57 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik