BL: a 2. csoport egyik kiemeltje lesz a Vidi-Sturm továbbjutója

2011.07.15. 07:24
Címkék
A Videoton–Sturm Graz párharc, egyelőre még csak elméleti továbbjutója – az első mérkőzésen a fehérváriak idegenben szenvedtek 2–0-s vereséget és várják a jövő heti, kimondottan nehéznek ígérkező hazai visszavágót – kiemeltként vesz majd részt a mai sorsoláson, ahol a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének párosítását készítik el.

A Bajnokok-ágán szereplő Videoton – természetesen a Sturm Grazcal párhuzamosan – a 3. selejtezőkörben a 2. csoportba került besorolásra, a lehetséges ellenfelek között ott találjuk a belga, az örmény, a cseh, a máltai, a litván, a grúz, a moldovai, a svéd és a feröeri bajnokot.

A 3. selejtezőkör mérkőzéseit július 26–27-én, valamint augusztus 2–3-án rendezik meg. A továbbjutók már a rájátszásban a BL-csoportkörért játszhatnak augusztus közepén és végén – a sorsolás ötödikén lesz –, míg a vesztesek az Európa-liga rájátszásába kerülnek és a második számú kupasorozatban a csoportkörbe jutásért játszanak.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, 3. SELEJTEZŐKÖR
BAJNOKI ÁG
1. CSOPORT (még nem párosítás)
KIEMELTEK NEM KIEMELTEK
FC Köbenhavn (dán) Mogren (montenegrói) v. Liteksz Lovecs (bolgár)
Maccabi Haifa (izraeli) v. Borac (bosznia-hercegovinai) Slovan Bratislava (szlovák) v. Tobol (kazah)
Dinamo Zagreb (horvát) v. Neftci Baki (azeri) Maribor (szlovén) v. Dudelange (luxemburgi)
Skenderbëu (albán) v. APOEL (ciprusi) Bangor (walesi) v. HJK (finn)
Skonto (lett) v. Wisla Kraków (lengyel) Shamrock Rovers (ír) v. Flora Tallinn (észt)
2. CSOPOR (még nem párosítás)
KIEMELTEK NEM KIEMELTEK
Rangers (skót) Genk (belga)
Linfield (északír) v. BATE (fehérorosz) Pjunik (örmény) v. Plzen (cseh)
Rosenborg (norvég) v. Breidablik (izlandi) Valletta FC (máltai) v. Ekranas(litván)
Partizan (szerb) v. Skendija (macedón) Zesztafoni (grúz) v. Dacia (moldovai)
Sturm Graz (osztrák) v. Videoton (magyar) Malmö FF (svéd) v. HB (feröeri)
NEM BAJNOKI ÁG (még nem párosítás)
KIEMELTEK NEM KIEMELTEK
Benfica (portugál) Rubin Kazany (orosz)
Dinamo Kijev (ukrán) Trabzonspor (török)
Panathinaikosz (görög) Odense BK (dán)
Twente (holland) Vaslui (román)
Standard Liege (belga) Zürich (svájci)

 

Legfrissebb hírek

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
16 perce

Fantasztikus mérkőzés, Simeone góljával vezetnek a hazaiak

Spanyol labdarúgás
17 perce

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
31 perce

Norris visszatért a dobogó tetejére: Amikor az idén lehetőségünk adódott, én éltem is vele!

F1
34 perce

Milánó után Angyalföldön is kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros

Labdarúgó NB I
59 perce

Női NB I: győzött a Videoton és az MTK is

Labdarúgó NB I
1 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya: Amschl Kíra Judit bronzérmes Bormióban

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Honvéd 21 pontos hátrányból fordított a Körmend ellen

Kosárlabda
1 órája