BL: C. Ronaldo kiakadt, a Barcának és Mascheranónak is beolvasott

2011.05.04. 00:25
Címkék
A Real Madrid portugál sztárjának, Cristiano Ronaldónak nem igazán ment a játék a Barcelona elleni BL-elődöntő visszavágóján (1–1), és a meccs utáni nyilatkozatából kitűnik, nagyon nehezen viseli a kiesést.

„Ez volt számunkra a lehetetlen küldetés 4. – kezdte a barcelonai meccs utáni nyilatkozatát Cristiano Ronaldo, aki rögtön kitért a játékvezetői ítéletekre. – Tudtuk mire kell számítanunk, és ez be is következett. Csak a szokásos dolgok történtek megint..."

„Nagy csapat a Barcelona, de valami vagy valakik állnak mögötte. Érdemes elgondolkodni a történteken. Madridban tíz emberrel kellett játszanunk, most meg nem adták meg a gólunkat" – nyilatkozta Crisitano Ronaldo, aki voltaképpen edzője, José Mourinho első meccs utáni nyilatkozatát visszhangozta.

Az említett, meg nem adott gólnál egyébként épp Cristiano Ronaldo esett el, és a bíró úgy ítélte meg, hogy esés közben elsodorta Javier Mascheranót, így Gonazlo Higuaín hiába talált a kapuba, Frank De Bleeckere érvénytelenítette a találatot.

„Mascheranót nem ilyennek ismertem meg a Liverpoolban. Úgy látszik, itt Barcelonában ő is eltanulta a különböző trükköket" – fogalmazott Ronaldo az argentin középpályással kapcsolatban, aki szerinte egyértelműen rájátszott az említett szituációra.

Legfrissebb hírek

Bronzérmes lett Törökországban a Hajós, Niemeier strandröplabdapáros

Röplabda
8 perce

Férfi röplabda: drámai meccsen győzte le DEAC a Pénzügyőrt

Röplabda
53 perce

A felső lécet súrolta a 11-es – a Kisvárda–Fradi meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
54 perce

Rangadót nyert Zsolnán a DAC, és ötpontos előnnyel vezet

Minden más foci
1 órája

Güler és Mbappé is megvillant, két góllal vezet a szünetben a Real

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kocsis Csillag aranyérmet nyert a SUP-világbajnokságon

Kajak-kenu
1 órája

Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt szerzett

Kézilabda
1 órája

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
1 órája