BL: Mourinho egy csapattól sem kapott ki annyiszor, mint a Barcától - statisztikák

Vágólapra másolva!
2011.04.27. 23:21
Címkék
A Barcelona Lionel Messi második félidőben szerzett két góljával 2–0-ra legyőzte a Real Madridot a Santiago Bernabéu Stadionban a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Az argentin negyedszer duplázott ebben a BL-idényben.
STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK A REAL–BARCA UTÁN
Ez volt az első BL-meccs 2005 novembere óta, amikor legalább 12 spanyol játékos kezdett a pályán. Azon a játéknapon a Liverpool–Betis találkozón volt legalább egy tucat spanyol.
Xavinak és Puyolnak is ez volt a 25. el clasicója, senki sem játszott többször náluk a derbin.
Hét játékost állítottak ki a játékvezetők a legutóbbi hat el clásicón: két Barca-, és öt Real-futballista mehetett zuhanyozni idő előtt.
A Real Madrid ebben a BL-sorozatban az első félidőben még nem kapott gólt.
A Real Madrid először kapott ki spanyol csapattól a Santiago Bernabéuban Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
José Mourinho hatodszor kapott ki a Barcelonával szemben, a portugál tréner egyetlen másik csapattól sem kapott ki még ennyiszer.
A Barca legutóbbi nyolc BL-elődöntős góljából öt az utolsó negyedórában született.
A Barcelona először nyert története során nemzetközi kupameccset a Santiago Bernabéu Stadionban.
Messi 11 góllal vezeti a BL góllövőlistáját, Kaká 2006–2007-es szezonja óta ő az első, aki elérte a tízes határt.
Messi negyedszer duplázott a folyó BL-szezonban.
Xavi összes első félidei passza emberhez ment úgy, hogy ő passzolta a legtöbbet a pályán. Az egész találkozón öt rossz átadása volt (62/62, illetve 112/107).
A Barca az e szezonbeli el clásicók közül először szabálytalankodott többet, mint a Real (22, ill. 18).

Legfrissebb hírek

Amerikai U19-es válogatott lehet Pintér Dániel

Minden más foci
12 perce

Férfi kézilabda NB I: Smárason sérülése miatt aggódnak Szegeden

Kézilabda
24 perce

Marco Rossi újra behívta Balogh Botondot, most nincs újonc

Magyar válogatott
31 perce

BL: nem játszik a Barcelona ellen a PSG aranylabdása és kapitánya sem

Bajnokok Ligája
31 perce

NB I: két ZTE-játékos is 8-as osztályzattal került a forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
52 perce

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
1 órája

Erdei Zsolt már a bíró aranyfogát látva rosszat sejtett – 25 évvel Sydney után, 3. rész

Képes Sport
1 órája

Jégkorong: „halhatatlan” lett a szövetségi kapitány

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik