BL: az MU hetedszer jutott be az elitliga elődöntőjébe - statisztikák

2011.04.12. 23:14
Címkék
A Manchester United a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján hazai pályán 2–1-re legyőzte a Chelsea-t, ezzel 3–1-es összesítéssel bejutott az elődöntőbe – immár hetedszer története során.
STATISZTIKÁK, ÉRDEKESSÉGEK AZ MU–CHELSEA UTÁN
A Manchester United Chelsea elleni kezdőcsapata a valaha pályára küldött legidősebb gárdája a „vörös ördögöknek” a Bajnokok Ligájában.
Még soha sem játszott két csapat ennyi „BL-tapasztalattal” (MU-játékosok: 676 meccs; Chelsea: 672) a háta mögött mérkőzést.
A Manchester United a Premier League 1992–1993-as bevezetése óta semmilyen tétmérkőzésen nem veszített az Old Traffordon, ha vezetett a szünetben.
A szezonbeli 23 piros lapból hatot a három londoni csapat (Arsenal, Chelsea, Tottenham) kapott a BL-ben.
A legutóbbi négy manchesteri BL-gólnál egyaránt Ryan Giggs adta a gólpasszt.
Pak Dzsi Szung eddig négy gólt szerzett a Bajnokok Ligájában, mindegyiket az egyenes kieséses szakaszban.
Angol csapat még soha nem győzte le hazai pályán a Manchester Unitedet a Bajnokok Ligájában.
A Manchester United hetedszer jutott be a BL elődöntőjébe, a Barca nyolccal vezeti a rangsort.

Legfrissebb hírek

Sinner a második meccsét már három szettben nyerte meg Wimbledonban

Tenisz
12 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Anglia–Kongói DK 0–0

Foci vb 2026
17 perce

„Senkit sem érdekelt, amit tudok” – Bielsa feszült hangulatú sajtótájékoztatón búcsúzott Uruguaytól

Foci vb 2026
19 perce

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
25 perce

Horvát korosztályos válogatott belső védőt igazolt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
34 perce

Jan Vertonghen, Kassai sípszavára indult a jubileumi meccs – az első 100-szorosok, 23. rész

Képes Sport
37 perce

Szánthó Regő a Niké Liga újoncánál folytatja

Légiósok
38 perce

Kongói drukker állt az angol szurkolói „vonat” élére

Foci vb 2026
48 perce
Ezek is érdekelhetik