Bajnokok Ligája: Gyors és veszélyes csapatot győztünk le - Piqué

2011.04.06. 23:39
Címkék
A hazai négygólos győzelemmel (5–1) nagy lépést tett a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntője felé a spanyol Barcelona, amely a negyeddöntő első mérkőzésén hazai pályán nyert az ukrán Sahtar Doneck ellen. A katalánok harmadik gólját szerző Gerard Piqué elismerte: a nagy különbségű győzelemért ezúttal keményen meg kellett dolgozniuk.

„Szerencsés vagyok, hogy a két utóbbi mérkőzésen is gólt tudtam szerezni – mondta Piqué, aki a hét végi bajnokin a Villarreal ellen ért el győztes találatot. – Nagyon boldoggá tesz ez a siker, mert egy olyan csapatot győztünk le, amelynek játékosai gyorsak és veszélyesek. Nagyszerű győzelmet arattunk, de a továbbjutásért a visszavágón is meg kell dolgoznunk.”

A katalánok a spanyol Király-kupa negyeddöntőjében a Betis elleni hazai 5–0-s siker után a visszavágót 3–1-re elveszítették, amely összecsapás emléke élénken él és kísért a játékosokban. A középhátvéd szerint Doneckben mindenképpen figyelniük kell arra, hogy ne kapjanak a mérkőzés elején gyors gólokat, mint tették azt Sevillában. A Betis akkor a hetedik percben már 2–0-ra elhúzott, igaz, azzal sem jutott messzire...

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
1 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
1 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
1 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
2 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik