Ancelotti: Tavaly ilyenkor sírtunk

Vágólapra másolva!
2011.03.17. 10:24
null
Drogbáék szerdán csak helyzetekig jutottak (Fotó: Reuters)
Címkék
Bár a Chelsea csak 0–0-s döntetlent ért el az FC Köbenhavn ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, Carlo Ancelotti elégedetten nyilatkozott csapata továbbjutását követően. Az olasz szakember a pénteki sorsoláson szeretné elkerülni a Barcelonát és a Manchester Unitedet. Az FC Köbenhavnot irányító Stale Solbakken büszkén nyilatkozott csapatáról.

Hazai pályán a Chelsea-nek talán illett volna megvernie dán ellenfelét, ám Carlo Ancelotti a gól nélküli döntetlennel sem elégedetlen. Egyrészt mert sok helyzetet dolgoztak ki, másrészt pedig mert ez az eredmény a továbbjutásukat jelentette.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Az első mérkőzésen aratott 2–0-s győzelmünket követően most nem igazán kellett gólokat szereznünk. Ezzel együtt nem játszottunk rosszul, volt vagy tíz nagy gólszerzési lehetőségünk, és huszonnégyszer lőttünk kapura. Be akartunk jutni a negyeddöntőbe. Emlékezzünk, tavaly ilyenkor sírtunk, most viszont örülhetünk!" – utalt rá Ancelotti, hogy egy évvel ezelőtt elbukták az Interrel szembeni nyolcaddöntőt.

Csatárok nélkül ennyi
Elöl bénák voltunk, pedig ezen a meccsen szerezhettek volna önbizalmat a csatáraink. Elemzés a Lion Rampanton.

 

„A Barcelonát szeretném elkerülni a pénteki sorsoláson, mivel a katalánoké a legerősebb csapat – folytatta a Chelsea menedzsere. – Ha rajtam múlna, a Barca és a Manchester United a másik ágra kerülne, így velük legfeljebb csak a döntőben találkozhatnánk. Szerencsések vagyunk, mert ezekben a sorsdöntő napokban majdnem mindenki egészséges. Jó látni a csapat frissességét és hogy jó erőben vagyunk. Ezért alkalmazom a rotációt."

A sorozat egyik meglepetéscsapatának számító FC Köbenhavn tisztességesen helytállt a búcsúmérkőzésén is, nem csoda, hogy edzője kiesésük ellenére is büszkén nyilatkozott.

„Csak gratulálni tudok a Chelsea-nek – mondta Stale Solbakken. – Összességében ők voltak a jobbak, ma este is jól futballoztak, de büszke vagyok arra, amit elértünk ebben a sorozatban. A nyolcból hét mérkőzésen nagyszerűen játszottunk. Teljesítményünkkel csak a Chelsea elleni első találkozón nem lehettem elégedett, de be kell látnunk, hogy egy jobb csapat búcsúztatott minket. Mindazonáltal fantasztikus eredménynek számít az itt játszott gól nélküli döntetlen. A védelmünk középen rettentő erős volt, kapusunk is remekelt, és összességében elégedett vagyok a játékunkkal."

CECH: NEM SZÁMÍT, KIT KAPUNK A SORSOLÁSON

„Jól teljesítettünk, ott vagyunk a negyeddöntőben. Nagy tapasztalattal rendelkezünk, nem igazán számít, melyik gárdát kapjuk a sorsoláson – mondta az ITV1-nek Petr Cech, a Chelsea kapusa. – Ha meg akarod nyerni a Bajnokok Ligáját, bármelyik ellenfelet meg kell tudnod verni a sorozat bármelyik szakaszában. Nehéz időszakon jutottunk túl, ami erőt ad nekünk a BL-ben. Óvatosnak kellett lennünk hátul, mert egy góltól vérszemet kaptak volna. Sikerült megőriznünk a kapunkat a góltól, csak az hiányzott, hogy valamelyik helyzetünket kihasználjuk."

 

EMLÉKEZTETŐ

BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
CHELSEA (angol)–FC KÖBENHAVN (dán) 0–0
London, Stamford Bridge. Vezette: Moen (norvég)
CHELSEA: Cech – Bosingwa, Terry, Ivanovics, A. Cole – Mikel (Essien, 84.), Ramires, Lampard, Zsirkov (Malouda, 75.) – Anelka (F. Torres, 68.), Drogba. Menedzser: Carlo Ancelotti
KÖBENHAVN: Wiland – Wendt, Antonsson, Zanka, P. Bengtsson (Zohore, 61.) – Bolanos (Kristensen, 90.), Kvist, Claudemir, Vingaard (Santin, 74.) – Grönkjaer – N’Doye. Vezetőedző: Stale Solbakken
Továbbjutott: a Chelsea, 2–0-val
Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma egy meccsre a US Open főtáblájától

Tenisz
3 perce

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
9 perce

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
20 perce

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
23 perce

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
39 perce

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
1 órája

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
1 órája

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik