BL: Alex Ferguson szerint botrányosan magasak a döntő jegyárai

Vágólapra másolva!
2011.02.21. 08:23
Címkék
Nemtetszésének adott hangot Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere a Bajnokok Ligája londoni döntőjére megállapított jegyárakat illetően.

Az európai sportági szövetség (UEFA) csütörtökön hozta nyilvánosságra az árlistát, eszerint a legolcsóbb, azaz a harmadik kategóriába sorolt belépők 175 eurónak megfelelő összegbe (körülbelül 47 ezer forint) kerülnek, noha 2009-ben 90 (körülbelül 24 ezer forint), míg tavaly 155 euróért (körülbelül 42 ezer forint) hozzá lehetett ezekhez jutni.

„Hihetetlen és egyben kiábrándító! Botrányos! A jegyárakhoz ráadásul még hozzáadódik a foglalási díj is, ami tovább növeli költséget. Te jó isten!" – méltatlankodott Ferguson, hozzátéve ugyanakkor, hogy az edzők és a játékosok nem tehetnek semmit ez ügyben.

A drukkereket sokkolták a jegyárak, Michael Brunskill, a Futballszurkolók Szövetségének (FSF) szóvivője pénteken úgy fogalmazott: „Az UEFA annak idején azért tette szombatra a döntőt, hogy családiasabbá tegye a hangulatot, de ebből a pénzből egy család akár már nyaralni is elmehetne."

„Az UEFA jól tudja, hogy egy Bajnokok Ligája-döntő sok szurkoló számára csak egyszer adatik meg az életben, és ők ezen üzérkednek" - tette hozzá a több mint 180 ezer taggal rendelkező nemzetközi szervezet szóvivője.

Az európai szövetség álláspontja szerint viszont ezek a piaci árak. Giorgio Marchetti, az UEFA versenyigazgatója elmondta: a jegyárak megállapításánál az Európa-bajnoki, illetve a világbajnoki döntőket vették figyelembe.

A londoni Wembley Stadionban május 28-án sorra kerülő fináléra a két résztvevő klub egyenként 25 ezer darab belépőt kap, míg 11 ezer jegyet február 24. és március 18. között értékesítik.

Legfrissebb hírek

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
8 perce

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
30 perce

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
54 perce

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
56 perce

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
1 órája

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
2 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik