BL-nyolcaddöntő: „Nem hiszem, hogy ránk vágyott a Barca" - Wenger

2010.12.17. 16:43
Címkék
Arsene Wenger, az angol Arsenal menedzsere nem bosszúvágyból akarja legyőzni a Barcelonát a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, hanem egyszerűen azért, mert szeretné bebizonyítani, hogy csapata jobb, mint a tavaszi vereség idején volt – derült ki a francia szakember BL-sorsolást követő nyilatkozatából.

„Nagyon könnyen megfogalmazható a véleményem: nehéz, de megoldható feladatot kaptunk – mondta Arsene Wenger a londoni klub honlapjának. – Nem néztem ki előre egyetlen kívánatos ellenfelet sem, itt már minden csata nehéz. Lehet, hogy valaki úgy véli, a kisebb BL-múltra visszatekintő Schalke könnyebb ellenfél lett volna, és talán igaza is van, de így legalább biztosan teljes harckészültségben várjuk majd a meccset."

Wenger hozzátette: nem jár a fejében a bosszú, azaz nem a korábbi keserű emlékek (például a tavaszi negyeddöntőbeli kiesés) miatt akar győzni, hanem mert szeretne bejutni a következő fordulóba.

„Nyilvánvaló, hogy a Barcelona a sorozat favoritja, híres csapat, ám nem hiszem, hogy játékosai különösebben vágytak volna ránk, mert tudják, hogy szintén »játszó« csapattal kerülnek szeme. Szerintem jobbak vagyunk, mint a legutóbbi szezonban, és lesz is lehetőségünk arra, hogy ezt bebizonyítsuk" – folytatta Wenger, hangsúlyozva, hogy még nagyon messze van a BL-nyolcaddöntő, sok körülmény megváltozhat addig, nincs értelme az esélylatolgatásnak.

„Egy biztos: önbizalommal telve kell majd nekifutnunk a párharcnak. Akkor lesz a legnagyobb esélyünk a kiejtésükre, ha addig jól tesszük a dolgunkat a bajnokságban, az FA-kupában és a Ligakupában" – mondta a francia szakember.

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
15 perce

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
29 perce

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
34 perce

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
1 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
1 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
1 órája

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
7 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
8 órája