BL-nyolcaddöntő: a Lyon-elnök szerint ez a Real már nem az a Real

2010.12.17. 12:51
Címkék
A Lyon labdarúgócsapata a spanyol Real Madriddal mérkőzhet majd meg a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A francia klub elnöke, Jean-Michel Aulas felhívta a figyelmet arra, hogy ez a mai Real Madrid már nem az a Real Madrid, amelyet az előző kiírásban a legjobb 16 között búcsúztattak.
„Az előző kiírásban sikerült kiütnünk a Realt, jól is teljesítettünk – mondta Jean-Michel Aulas az Eurosport Tv-ben –, de ezt a mostani Realt nem lehet összehasonlítani azzal. Nyilván fűti őket a revánsvágy is, emellett pedig nyáron érkező edzőjük, José Mourinho nagy taktikus. Fontos lesz az első mérkőzés, mert a visszavágóra Madridba utazunk. Nehéz párharcnak ígérkezik, felkészülünk belőlük, s meglátjuk, ez mire lesz elég. Az előző kiírásban elődöntőt játszhattunk, és az ott szerzett tapasztalatok segíthetnek most. Elképzelhető, hogy a keretünkben a télen lesznek erősítések, de hasonló nyilván történhet Madridban is."
Legfrissebb hírek

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
7 perce

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
21 perce

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
41 perce

Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

Jégkorong
56 perce

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
1 órája

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
1 órája

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
1 órája

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
2 órája