BL: A Sevilla elleni győzelemmel nem lettünk jobbak - Iniesta

2010.11.02. 08:51
Címkék
Kivételes futballtudása mellett emberi tulajdonságai is igazán kedveltté teszik Andrés Iniestát, a Barcelona labdarúgócsapatának világbajnok középpályását. Nem véletlen. A hétvégi, kiütéses bajnoki siker ellenére is – pedig nem akárkik álltak a túloldalon – a földön járva, kifejezetten szerényen várja az FC Köbenhavn elleni keddi BL-csoportmérkőzést.

„A Sevilla elleni győzelemmel nem lettünk jobbak, mint voltunk azt megelőzően, de azért jó tudni, hogy a helyes úton járunk – nyilatkozta Iniesta az 5–0-s hazai diadalt követően. – A keddi meccs roppant fontos számunkra a továbbjutást illetően, így nagyon jól kell játszanunk."

A Barcelona hét ponttal áll a D-csoport élén, újabb győzelmével máris ott érezhetné magát a nyolcaddöntőben, két fordulóval a csoportkör zárása előtt.

A hétvégi bajnokin a Sevilla elleni sikerből Lionel Messi és David Villa is két-két góllal vette ki a részét, és az is külön öröm a katalánok számára, hogy a sérülésből visszatérő Xavi hatvan percet tölthetett a pályán.

Legfrissebb hírek

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
22 perce

A Lamin Colley-gól: nem kell szemüveg a bírónak

Labdarúgó NB I
1 órája

„Ha ketchupot kérsz a pizzádhoz, Olaszországban rendőrt hívnak” – exkluzív interjú Marco Rossival

Magyar válogatott
1 órája

Reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

Kajak-kenu
1 órája

Vancsa Zalán: Megmutatom, mennyit fejlődtem

Légiósok
2 órája

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
8 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
9 órája