BL: Herczeg dicséri csapatát, amely kétszer is újítani tudott

2010.07.21. 22:09
Címkék
Mint arról már beszámoltunk, a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján a DVSC-TEVA hátrányból fordítva, 3–2-re legyőzte a Levadia Tallinnt, így továbbjutott. A mérkőzés után Herczeg András, a debreceniek klubmenedzsere dicsérte csapata tartását, nagy fegyverténynek tartja, hogy bár kétszer is kiesésre állt csapata, a lefújásnál mégis örülhettek.
„Ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy felívelik majd a labdákat, és nem építenek túl sok támadást. Ellenfelünk első két lövése gól volt, az első nem egészen három perc után esett, ami megfogta a csapatot, de a félidő közepén megnyugodtunk, és egyenlíteni tudtunk. Nagy dicséretet érdemel az együttes, hiszen 0–1 és 2–2 után is tudott újítani” – nyilatkozta Herczeg András klubmenedzser a találkozó lefújása után. „Nagyon nehéz mérkőzés volt, de a Bajnokok Ligájában minden találkozó ilyen. Sok találkozóra van még szükségünk ahhoz, hogy elkapjuk a megfelelő ritmust” – mondta a mérkőzés legjobbjának választott Yannick.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
1 perce

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
1 perce

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
11 perce

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
30 perce

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
35 perce

Nem élt helyzeteivel a Real Sociedad, pontot rabolt a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
42 perce

Olasz Kupa: idegenben ejtette ki a Cagliarit a másodosztályú Verona

Olasz labdarúgás
43 perce

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
59 perce