A Levadiánál még mindig a 3. selejtezőkör a cél

2010.07.14. 11:42
null
Igor Prins továbbra is bízik a továbbjutásban
Címkék
A Debrecen a 90. percben egyenlített a Levadia Tallinn otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén, így érthető, hogy nagy a csalódottság az észt bajnoknál. A továbbjutásról persze még korántsem mondtak le.

„Győzni szerettünk volna, így nem lehetek elégedett. Tudtuk, hogy a debreceni játékoskeret alaposan átalakult, ám mindent elkövettünk azért, hogy legyőzzük riválisunkat – nyilatkozta a tallinni mérkőzés után Igor Prins, a Levadia vezetőedzője. – Már korábban is előnybe kerülhettünk volna, majd a vezetés megszerzése után is betalálhattunk volna a kapuba."

Igor Prins elismerte, hogy az utolsó 10-15 percben nehéz dolguk volt, mert nagyon nyomott a Debrecen, kapusuk, Martin Kaalma remeklése nélkül aligha húzták volna ki a 90. percig kapott gól nélkül.

„Fájó, hogy elmaradt a siker, ám a továbbjutás még nem dőlt el. Arra készülünk, hogy ott legyünk a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében" – jelezte az észt szakember, hogy az első meccsen elért kedvezőtlen eredmény ellenére is bíznak a továbbjutásban.

Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere is tudja, hogy még nem dőlhetnek hátra.

„Fontos gólt szereztünk, de nem dőlhetünk hátra, mert látszik, hogy a Levadia nagyon jól meg tudja szervezni a védekezését, az előrefele rúgott labdákkal pedig képes kellemetlen szituációkat okozni – nyilatkozta a dvsc-hu-nak a DVSC szakvezetője. – Az biztos, nehéz visszavágó elé nézünk, nagyon kell figyelnünk. Mivel hazai pályán játszunk, mi vagyunk előnyösebb helyzetben, és a lehetőséget meg is szeretnénk ragadni. Mindenképpen ki akarjuk harcolni a továbbjutást."

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
3 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
4 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
4 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
4 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
4 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
4 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
5 órája