Bajnokok Ligája: Sneijder döntőről álmodik, ezért meggyógyult

2010.04.28. 16:55
Címkék
Edzője, José Mourinho után Wesley Sneijder, az Internazionale labdarúgócsapatának holland válogatott középpályása is megerősítette: fájdalmai elmúltak, így pályára léphet a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő szerda esti visszavágóján.

„Az embernek nem adatik meg minden évben, hogy jó eséllyel küzdjön a Bajnokok Ligája döntőjébe jutásért, szóval játszani fogok" – jelentette ki Wesley Sneijder, megerősítve az Inter vezetőedzője, José Mourinho korábban idézett szavait.José Mourinho korábban idézett szavait.

Sneijder elmondta, combsérülése kúrálása során versenyt futottak az idővel, de sikerült megoldani a problémát. A holland játékos úgy véli, az Arsenal sima kiütése után hiába jósolták sokan végső győztesnek a Barcelonát, könnyen lehet, hogy szerda este a milánói arcokon ül majd mosoly.

„Mindenesetre én is álmodtam a döntőről…" – tette hozzá sokat sejtetően a játékos. Az első találkozót az Inter nyerte meg 3–1-re.

A 20.45 órakor kezdődő találkozóról élő, szöveges tudósítással jelentkezünk.

Legfrissebb hírek

A szünet előtt megszerezte a vezetést a hazai csapat – Vasas–Nyíregyháza az NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 perce

Szabalenka két szettben továbbjutott a US Openen

Tenisz
8 perce

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

Labdarúgó NB I
20 perce

Kiss Ágnes négy aranyérmet szerzett a kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
31 perce

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
39 perce

Ki hitte volna? A 152 millió euróért vásárló PSG hatalmas plusszal zárta a nyarat

Francia labdarúgás
52 perce

Videó: hány MJ-dalcímet szőtt mondandójába a Southend edzője?

Angol labdarúgás
54 perce

Fél évszázad az optika mögött – Zádor Péter fókuszban

Képes Sport
1 órája