DVSC: kevesen láthatják a Loki BL-rajtját a Liverpool ellen

Vágólapra másolva!
2009.09.12. 21:59
Címkék
A Kossuth Rádió értesülései szerint csak a Digi Tv előfizetői láthatják szerdán a DVSC liverpooli Bajnokok Ligája-bemutatkozását, mert a jogtulajdonos DigiSport adását nem veszik át a szolgáltatók. A csatorna ingyen is ajánlotta, de úgy tűnik, sem esély, sem idő nincs a megállapodásra.

A rádió szerint még egyetlen szolgáltatóval sem született meg az egyezség, aminek az az oka, hogy bár október végéig ingyen ajánlja a Digi TV a csatornáját, de csak olyan feltétellel, hogy a másik szolgáltató hajlandó további két évre szóló szerződést kötni a sportcsatorna átvételéről, és ebben az esetben már borsos árat kérne érte a Digi TV.

Ha mégis sikerülne napokon belül megállapodni, akkor sem kerülhetne képernyőre az első idegenbeli BL-mérkőzés, ugyanis a műsorterjesztésről szóló 2007. évi LXXIV. törvény szerint új műsorszolgáltatóval kötött megállapodás esetén a változást be kell jelenteni a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak, ráadásul a módosítás előtt harminc nappal, és ugyanennyivel előbb kell értesíteni az előfizetőket is arról, hogy megváltozik a csatornakínálat.

Így  a liverpooli fellépést bizonyosan csak mintegy hatszázezer háztartásban lehet majd élőben nézni – szól az MR Online beszámolója.

 A mérkőzés eseményet természetesen nyomon követhetik a Nemzeti Sport Online élő szöveges tudósításában.

Legfrissebb hírek

Nemzeti Sport Gála: életműdíjat kap Sallay András és Regőczy Krisztina – sajtóhír

Téli sportok
6 perce

Solskjaer helyett egy másik legendáját nevezné ki a Man. United – sajtóhír

Angol labdarúgás
10 perce

Marozsán egy helyet javított a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
58 perce

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
1 órája

Jó harcosból idővel vezérré érett – interjú Rajczi Péterrel

Képes Sport
1 órája

Australian Open: Piros Zsombor a selejtező első körében búcsúzott

Tenisz
1 órája

Manhercz Krisztián: Érvényesítettük az akaratunkat

Vízilabda
1 órája

Gaál Zsóka kilencedik lett a gyorssakk Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik