Benítez szerint felkészültek a Lokiból

2009.09.16. 09:25
Címkék
Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere szeretné, ha csapata jól rajtolna a Bajnokok Ligája csoportkörében. A Pool a magyar bajnok DVSC ellen kezd, a spanyol mester pedig tökéletesen tisztában van azzal, hogy a liverpooliak a 20:45-kor kezdődő találkozó esélyesei.

 

Benítez (jobbra) Gerrardot is pályára küldheti a Loki ellen
Benítez (jobbra) Gerrardot is pályára küldheti a Loki ellen
BENÍTEZ TISZTELI
A MAGYAR BAJNOKOT
 „Megfigyelőink élőben is látták a magyar bajnok mérkőzéseit, jó néhány összecsapását pedig felvételről elemeztük. Tiszteljük ellenfelünket, szervezett csapat, veszélyes kontratámadásokat vezet, játékosai bátran lőnek távolról. A győzelem a legfontosabb" - jelentette ki Benítez a ma esti mérkőzés előtt, amely a Liverpool számára jubileumi lehet, a „vörösök" ugyanis 100. BL-mérkőzés-győzelmükre hajtanak.

Rafa Benítez jó híreket kapott a Debrecen elleni mérkőzés előtt. Visszatérhet a csapatba Javier Mascherano, sőt újabb sérülés sem hátráltatja a spanyol mester munkáját. (Daniel Agger és Alberto Aquilani már régóta a maródiak listáján szerepel.)

A spanyol szakember szerint felkészültek a magyar csapatból.

„Keményen dolgoztunk, miközben megfigyelőink megtekintették a Debrecen mérkőzéseit. Rengeteg információval gazdagodtunk, s hamarosan meglátjuk, hogy mit ér ez a pályán" – kezdte értékelését a mérkőzés előtt Benítez.

Benítez tisztában van vele, hogy a Liverpool az összecsapás esélyese.

„Az emberek azt mondják, hogy mi vagyunk az esélyesek, s mi e szerint kell teljesítsünk. Jól kell kezdenünk a sorozatot. A Bajnokok Ligája nagyon fontos számunkra" – tette hozzá a spanyol mester.

Az angolok első ellenfele a magyar bajnok DVSC lesz a BL-ben, amely 2005-ben már szerepelt Angliában tétmérkőzésen. Négy évvel ezelőtt a Loki 3–0-ra kapott ki a Manchester Unitedtől.

Benítez elmondta: mindig minden sorozatban jól szeretne szerepelni csapatával, ám a szurkolóknak elsősorban a Premier League számít.

„Ha sorrendet kellene állítanom, a bajnokság után a Bajnokok Ligája, az FA-kupa és a Ligakupa következne. Én azonban a bajnokságot és a BL-t is meg akarom nyerni a csapattal" – zárta gondolatait Benítez.

 BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT
Liverpool (angol)DVSC-TEVA (magyar)
Liverpool, Anfield Road, 20.45. V.: Proenca (portugál)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Liverpool: Reina – G. Johnson, Carragher, Skrtel, Fábio Aurélio – Gerrard, Lucas – Kuyt, Benajun, Riera – Torres. Menedzser: Rafa Benítez
DVSC: Polekszics – Bodnár, Komlósi, Mészáros, Leandro – Czvitkovics, Kiss Z., Ramos, Laczkó – Oláh, Coulibaly. Klubmenedzser: Herczeg András

 

Legfrissebb hírek

Az argentín pályaedző személyesen akar bocsánatot kérni Dani Olmótól

Foci vb 2026
16 perce

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
35 perce

Vb 2026: három spanyol is bekerült a FIFA szurkolói álomtizenegyébe

Foci vb 2026
36 perce

Tuboly Máté kikerült a DAC Konferencialiga-keretéből

Minden más foci
1 órája

Válogatott erősítés Nyíregyházán és Újpesten, fiatalítás Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Diószegi László: Anyaországi támogatás nélkül nem tudunk élvonalbeli csapatot fenntartani

Minden más foci
1 órája

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
2 órája