BL: sorozatban harmadszor van három angol csapat az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2009.04.15. 23:14
Címkék
Immár sorozatban harmadszor fordul elő a legrangosabb európai labdarúgó-kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában, hogy három angol együttes jut az elődöntőbe.
A tegnapi és mai negyeddöntők alapján immár bizonyos, hogy a spanyol Barcelona mellett az Arsenal, a Chelsea és a Manchester United tagja a legjobb négynek.Hasonló volt a helyzet a 2007–2008-as (Chelsea, Liverpool, Manchester United és Barcelona), illetve a 2006–2007-es idényben (Chelsea, Liverpool, Manchester United és az olasz AC Milan) is.A 2005–2006-os évadban jóval kiegyenlítettebb volt a végjáték, az Arsenal mellett a Barcelona, a Milan és a spanyol Villarreal került be az elődöntőbe.Érdekességként említjük meg a 2002–2003-as kiírást, ez volt eddig az utolsó alkalom, amikor nem szerepelt angol együttes a legjobb négy között.
Legfrissebb hírek

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
10 perce

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
17 perce

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
57 perce

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
1 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2 órája

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik