Bajnokok Ligája: a Milan-tartalék fut ki az Udinese ellen

2007.05.17. 11:32
Címkék
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi, utolsó előtti, 37. fordulójában az Udinese a San Siróban vendégeskedik. A találkozó abszolút háromesélyes, már csak azért is, hiszen a piros-feketék a jövő heti BL-döntőre készülve minden bizonnyal második sorukat dobják be.
Carlo Ancelotti (képünkön), a milánóiak edzőjét persze nem kell olyan nagyon sajnálni, hiszen kerete olyan bő, hogy akár két egyforma képességű kezdőcsapatot is pályára tud küldeni. A sors viszont most úgy hozta, hogy az általa több bizalmat kapó játékosoknak plusz pihenőt tud biztosítani.

Ugyan a találkozót szombaton rendezik, és így a szerdai BL-döntőig bármelyik Milan-játékos képes lenne magát kipihenni, az óvatosság inkább a sérülések elkerülése miatt indokolt.

Az Udinese persze minden bizonnyal erőn felül teljesít majd, hogy borsot törjön a BL-döntős orra alá. Sérültjeik közül Andrea Dossena már elkezdte az edzéseket, míg a válogatott támadó, a néhány napot és tréninget kihagyó Vincenzo Iaquinta is hadra fogható lesz a bajnokiig.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
A találkozónak különben egyik csapat szempontjából sincs igazi tétje. A tizedik helyen álló Udinese 43 pontjával a középmezőny stabil együttesei közé tartozik, a 61 pontjával harmadik helyen álló Milannak pedig már biztos a BL-selejtezős részvétele a következő idényben.

Ellenben a bronzérmükre veszélyes lehet a jelenleg velük megegyező pontszámmal álló Lazio, de a BL-döntő érdekében ezt az áldozatot be kell vállalniuk.

Az athéni fináléban jövő héten szerdán, május 23-án az angol Liverpool lesz az Ancelotti-csapat ellenfele. Az olaszokkal ellentétben a "vörösök" viszont kizárólag a BL-re koncentrálhatnak, hiszen a Premier League küzdelmei az elmúlt vasárnap véget értek.

Legfrissebb hírek

Haalandék az NHL nagydöntőjén jártak

Foci vb 2026
18 perce

Egy világcsúcs máris másodszor dől meg ezen a tornán

Foci vb 2026
47 perce

Tíz éve Dél-Korea győzött a csehek ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Dél-Korea–Csehország

Foci vb 2026
1 órája

Szon Hung Min és Patrik Schick is pályára lép – íme, a dél-koreai–cseh mérkőzés kezdőcsapatai!

Foci vb 2026
2 órája

A dél-afrikai tévé stúdiójában vágni lehetett a csendet a lefújás után

Foci vb 2026
3 órája

Quinones megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
3 órája

Vb 2026: Alphonso Davies nem lesz ott a kanadaiak első meccsén Bosznia-Hercegovina ellen

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik