Berlusconi: A BL-trófea és Ronaldinho megszerzése a klub két legfőbb célja

2007.03.08. 12:16
Címkék
Az AC Milan elnöke, Silvio Berlusconi kijelentette, a Bajnokok Ligája egyik topfavoritjának tartja a klubot ebben a szezonban. A presidente kitért a milánóiak játékosigazolási terveinek legfőbb célpontjának, Ronaldinho ügyére is.
Berlusconi elégedett a Milan eddigi teljesítményével a BL-ben
Berlusconi elégedett a Milan eddigi teljesítményével a BL-ben
Berlusconi elégedett a Milan eddigi teljesítményével a BL-ben
Berlusconi elégedett a Milan eddigi teljesítményével a BL-ben

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
A Milannál bátran néznek a BL-negyeddöntők elébe, a piros-feketék számára ugyanis első számú prioritást élvez a legrangosabb európai kupasorozat, hiszen a bajnokságban már legfeljebb a bronzéremig juthatnak.

Az elnök jobban örült volna, ha két csatár ostromolta volna a Celtic kapuját a tegnap esti mérkőzésen, de a továbbjutás és a jó játék sem maradt el, így nincs oka komolyabb kritikát gyakorolni.

“Teljesen megérdemelt volt a továbbjutásunk, és azt hiszem mostmár ráléptünk a BL-cím felé vezető útra. A Milan már évek óta a legjobb nyolc között szerepel ezen a szinten.

Az Inter, a Real és a Barcelona kiesésével úgy gondolom, hogy a Milan a legerősebb csapat a Bajnokok Ligája negyeddöntőiben.”

A piros-feketéknél a jövő évi BL-induláshoz vezető utat úgy fest a meredekebb úton képzelik el, azaz nem elsősorban a selejtezőbeli indulást érő bajnoki harmadik vagy negyedik hely, hanem rögtön a BL-győzelem, ami Ancelotti együttesének legfőbb célja immár.

Berlusconi a klubnál sokat emlegetett Ronaldinho sorsára is gondolt a Barca kiesése után:

“Amennyiben úgy alakulna a helyzet, hogy Ronaldinho elhagyja a katalánokat, mi azonnal lépni fogunk.”

Ha így folytatódik a Barcelona szezonja, az eddig hűséges brazil sztár könnyen lehet, hogy meggondolja magát, s Olaszországba teszi át Katalóniából a székhelyét a nyáron. Milánóban természetesen tárt karokkal várnák...
Legfrissebb hírek

Erste Liga: a BJA, a Brassó és a Miskolc is hosszabbított egy játékosával

Jégkorong
1 perce

Doppingvétség miatt eltiltották a világbajnok és olimpiai bronzérmes futót

Atlétika
7 perce

Szívrohamot kapott egy szurkoló a nyitómeccs előtt Mexikóvárosban

Foci vb 2026
16 perce

Nyéki Balázs: Minden sorozat megszakad egyszer, ami ettől még csalódás, de fel kell állnunk belőle

Vízilabda
24 perce

Edzőt váltott a Torino és a Sassuolo – hivatalos

Olasz labdarúgás
30 perce

A vitorlázó, aki forradalmasított a Kékszalagot – interjú Litkey Farkassal

Képes Sport
34 perce

Jordániai bíró vezeti a spanyolok első meccsét

Foci vb 2026
36 perce

Sunil Sabharwal: Több szálon együtt dolgoztunk a NOB-bal

Egyéb egyéni
37 perce
Ezek is érdekelhetik