Jose Mourinho a szünetben felrázta játékosait, dicséri Ballackot

2007.03.07. 11:01
Címkék
Jose Mourinho kedden este ismét bebizonyította, nagymestere a lelki felkészítésnek, ugyanis a szünetben felrázta az akkor még kiesésre álló Chelsea labdarúgóit, akik a fordulás után két gólt rúgtak, s bejutottak a negyeddöntőbe a Bajnokok Ligájában. A portugál tréner kiemelte a második találatot szerző Michael Ballack érdemeit.
Jose Mourinho "elbúcsúztatta" korábbi csapatát
Reuters
Jose Mourinho "elbúcsúztatta" korábbi csapatát
Jose Mourinho "elbúcsúztatta" korábbi csapatát
Reuters
Jose Mourinho "elbúcsúztatta" korábbi csapatát

„Nagyon nehéz pillanatokat éltünk át a szünetben, mert akkor még nem voltunk tagjai a folytatás mezőnyének. Annyit mondtam a játékosoknak, hogy tegyék túl magukat a helyzeten, vagy továbbra is féljenek. Ha utóbbi történik, akkor búcsút mondhattunk volna a Bajnokok Ligájának” – mondta a Kékek szakmai főnöke.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
A portugáliai 1-1 után egyértelműen a Chelsea volt a visszavágó esélyese, ehhez képest az első játékrészben a londoniakkal már többször hírbe hozott Quaresma a Portót juttatta lépéselőnyhöz. A fordulás után azonban Helton kapus hibájából Robben egyenlített, majd a 79. percben Ballack el is döntötte a továbbjutás kérdését.

„A Porto jobb volt nálunk az első félidőben, s nem az 1-0-ás vezetés miatt. Elsősorban a teljesítményük miatt érdemelték meg az előnyt. A második félidőben azonban nagyon erősek voltunk, annak alapján megérdemeltük a továbbjutást” – jelentette ki Jose Mourinho.

A hajrában egyébként az a Michael Ballack szerezte a hazaiak második gólját, akit az elmúlt hónapokban rengeteg bírálat ért.

„Soka ér számára ez a találat, hiszen a negyeddöntőbe juttatta ezzel a Chelsea-t. Sokat tett a sikerért, jól is játszott. Teljesítménye hasonlított a csapat produkciójára. Az első félidőben még nem remekelt, de a második játékrészben már kiválóan futballozott” – dicsérte német középpályását a portugál tréner.

Jose Mourinho azt is kiemelte, hogy a szünetben pályára küldött John Obi Mikel révén dinamikusabb lett a középpályás-játék, ez is közrejátszott a fordításban.

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

CHELSEA - PORTO 2-1

Helyszín: London, Stamford Bridge
Nézőszám:46000
Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)
Asszisztensek: Alessandro Stagnoli, Cristiano Copelli (olaszok)
A KEZDŐCSAPATOK
CHELSEA PORTO
1 P. Cech 1 Helton
19 Diarra 13 Fucile
6 Ricardo Carvalho 3 Pepe
5 Essien 14 Bruno Alves
3 A. Cole 5 M. Cech
16 Robben 8 Lucho Gonzalez
4 Makelele 2 Ricardo Costa
13 Ballack 18 Paulo Assuncao
8 Lampard 16 Raul Meireles
7 Sevcsenko 9 Lisandro Lopez
11 Drogba 7 Quaresma
Menedzser: Vezetőedző:
José Mourinho Jesualdo Ferreira
Gólszerző: Quaresma (15.) , Robben (48.), Ballack (79.)
Csere: Makelele h. Obi Mikel (46.), M.Cech h. Adriano, Meireles h. Ibson (55.), Diarra h. Paulo Ferreira (66.), Lopez h. Bruno Moraes (82.), Sevcsenko h. Kalou (84.)
Sárga lap: Robben (35.), Quaresma (58.), Diarra (61.), Fucile (83.), Adriano (87.)

A CHELSEA-PORTO MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka megnyerte a hazai öttusavilágkupa-versenyt!

Egyéb egyéni
27 perce

Vb 2026: Trump nem lesz jelen az amerikaiak nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
35 perce

Norris tört az élre a második spanyolországi edzésen

F1
36 perce

Cristiano Ronaldo üzent a kételkedőinek

Foci vb 2026
59 perce

Varga Ádám futamgyőzelemmel döntős 500 méteren a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
1 órája

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
1 órája

Elnyomás és ultimátum elleni küzdelmek elevenednek meg a K-csoport himnuszaiban

Foci vb 2026
1 órája

A Red Bull és a McLaren is megtámadhatja az FIA döntését Gasly ügyében

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik