Makaay és a München elégtételt akar venni

2006.12.15. 20:50
Címkék
Roy Makaay, a Bayern München holland válogatott csatára úgy nyilatkozott, hogy szerinte elérkezett az idő, hogy a párosításnak köszönhetően a németek megbosszulják, amiért négy évvel ezelőtt a Real Madrid búcsúztatta őket a Bajnokok Ligájától.
Makaay nyilatkozata bizonyította: a müncheni játékosok nagyon elszántak
Makaay nyilatkozata bizonyította: a müncheni játékosok nagyon elszántak
Makaay nyilatkozata bizonyította: a müncheni játékosok nagyon elszántak
Makaay nyilatkozata bizonyította: a müncheni játékosok nagyon elszántak

A német bajnok, és 2001-ben BL-győztes müncheni gárda a nyolcaddöntő pénteki sorsolásán a trófeát kilencszer elhódító Real Madridot kapta, mely az első mérkőzésen a spanyol fővárosban fogadja ellenfelét.

Érdekes, hogy Makaay nem volt tagja a Bayern keretének 2002-ben, így a klub számára emlékezetes negyeddöntőbeli, a németek kiesésével végződött párharcon nem is szerepelt az együttesben.

Miután 2003-ban Münchenbe érkezett a Deportivo La Coruna csapatától, máris közvetlen tapasztalatai lehettek a Madridról, ráadásul ismét negatívak, hiszen 2004-ben megint csak a Real búcsúztatta a német gárdát a legrangosabb európai kupasorozat nyolcaddöntőjéből, ezúttal 2-1-es összesítéssel.

„Most esélyt kaptunk, hogy rendezzünk egyet s mást a spanyolokkal, és az összecsapás második mérkőzésén teljesen kiaknázzuk a hazai pálya előnyeit” - nyilatkozta elszántan a csatár.

Felix Magath, a München edzője már korábban kifejtette, hogy a sorsolás előtt szinte érezte: az idei év sem maradhat Bayern-Real összecsapás nélkül.

„A sorsolás egyik legnagyobb összecsapása lesz” – hirdette a tréner, aki a B csoport élén végzett együttesével az Inter előtt és meg volt róla győződve, hogy újra a Reallal kerülnek össze.

Ugyancsak lehetségesnek tartja, hogy a németek nemcsak megülik majd a vihart a Santiago Bernabeu-ban, de hazai pályán ki tudják harcolni a továbbjutást.

„Azzal, hogy a második mérkőzést otthon játsszuk, nagy esélyt kaptunk a továbbjutásra. Ellenfelünk nem villogott a csoportmeccseken, de biztos vagyok benne, hogy most összeszedik magukat.”

A madridiak továbbjutását illetően igen hízelgőek voltak az első hazai reakciók, bár a sorsolást követően José Luis López Serrano a klub képviseletében azt nyilatkozta: borzasztó, hogy két, a végső győzelemre is esélyes csapat már a nyolcaddöntőkben találkozik egymással.

A spanyolok veterán brazil hátvédje, Roberto Carlos bizakodó a továbbjutást illetően, szerinte harmadszor is kiütik a Bayern Münchent, és a döntőig menetelnek majd.

„A Real Madrid az Real Madrid, és a Bajnokok Ligája a mi kupánk – mondta Carlos, aki láthatóan nem küszködik önbizalomhiánnyal. – Ez a mi évünk lesz, és sikeresen veszünk majd minden akadályt, bárki legyen is az ellenfél.”
Legfrissebb hírek

Amerika kapitány természetesen ott van – íme, az USA–Paraguay meccs kezdőcsapatai

Foci vb 2026
20 perce

VIDEÓ: helyzetjelentés a Time Square-ről az USA–Paraguay előtt

Foci vb 2026
44 perce

Ancelotti elárulta: Neymar nem játszik Marokkó ellen

Foci vb 2026
50 perce

Neymar kihagyja a brazilok első meccsét – hivatalos

Foci vb 2026
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a labdarúgó-vb, a brazilok is bemutatkoznak

Minden más foci
1 órája

VIDEÓ: a vb eddigi legnagyobb mentése Kolasinactól – nézze meg a kanadai–bosnyák összefoglalóját!

Foci vb 2026
1 órája

60 éve nem csinált ilyet senki világbajnokságon

Foci vb 2026
2 órája

Leonardo: Minden brazil vágyik az újabb világbajnoki címre; Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Ferencváros ellen

E-újság
2 órája
Ezek is érdekelhetik