Már beszívták a levegőt

Vágólapra másolva!
2005.09.13. 23:19
Címkék
"Aki egyszer beleszagolt a Bajnokok Ligájába, mindig ott akar lenni" - jegyezte meg a legutóbbi sorozat után Ivan Klasnic, a Werder támadója. Az idén talán ő tette a legtöbbet azért, hogy a zöld-fehérek újfent ott legyenek a főtáblán. Az FC Basel elleni selejtező-visszavágón két találattal járult hozzá a 3-0-s sikerhez, amivel a Werder ledolgozta az idegenben öszszeszedett egygólos hátrányát.Így a brémaiak megint beleszagolhatnak az elitliga légkörébe - és megint átalakított csapattal. Lassan hozzászokhatnak a Weser partján, hogy a nyáron kulcsemberek mennek el, korábban Rost, C. Pizarro, Aílton, Krsztajics vagy éppen a most visszatérő Frings tett így, ezúttal Ismael és Ernst érezte úgy, talán máshol jobban boldogul. A lassan rehhageli magasságokba emelkedő Thomas Schaaf edzőnek pedig évről évre nem marad más, mint elővenni a kockákat és új várat építeni.A középpályával és a csatársorral nem kellett bajlódni, viszont a védelem még mindig nem állt össze. A tréner szerint Ismael pótolhatatlan, vele minőség távozott, az újonnan érkezők közül a brazil Naldo csak tolmáccsal tud kommunikálni, Van Damme pedig még nem elég próbált harcos.Nem is lehet másban bízni, mint a K & K (Klose, Klasnic) páros gólerősségében, illetve Micoud zsenialitásában.
Kupamúlt
2004–2005 BL nyolcaddöntő
2003–2004
2002–2003 UEFA-kupa 2. forduló
2001–2002
2000–2001 UEFA-kupa 3. forduló
Kupamúlt
2004–2005 BL nyolcaddöntő
2003–2004
2002–2003 UEFA-kupa 2. forduló
2001–2002
2000–2001 UEFA-kupa 3. forduló
Legnagyobb kupasikere: KEK-győztes (1992)
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
28 perce

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
33 perce

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
55 perce

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
1 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
1 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
1 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik