Csak a húszéveseké a világ

2005.09.13. 23:06
Címkék
A tavasszal lezajlott szakmai forradalmat (az edzői és technikai stábból már korábban kiváló Marco van Basten és John van’t Schip után Ronald Koeman, valamint Louis van Gaal is elment) követően Danny Blind kezében összpontosul a hatalom jelentős része.A korábban játékosként minden jelentős klubtrófeát (!) begyűjtő szakember számszakilag nem nyúlt hozzá az Amszterdamban szentnek tekintett 4-3-3-as felálláshoz, csak a szerkezeten módosított. A középső középpályás nála nem amolyan visszavont centert játszik, hanem a védelem előtt, szűrőként futballozik. Általában az ifjú Hedwiges Maduro oldja meg ezt a feladatot, nem meglepő, hogy a veterán Tomás Galásek a nyáron lankadatlanul keresett új csapatot magának…A fiatalság egyébként - szokás szerint - jellemző az Ajaxra, a BL-keretből mindössze négyen járnak már a harmadik X-ben, a legjobbnak tartott kezdőcsapatba azonban már egyikük sem fér be. Ezért is nehéz pontosan megbecsülni a holland bajnoki ezüstérmes játékerejét, hiszen a képességekkel biztosan nincs gond, viszont tizenévesektől nehéz folyamatosan magas szintű, hibátlan produkciót várni. Minden poszton a nagycsapatokra jellemző túlkínálat van, ugyanakkor az egyértelmű hierarchia hiányzik, nincs egy megfelelő vezér, aki mögé egyként felsorakozna a csapat (Van der Vaart lehetett volna, de ő a Hamburgot választotta), az eredménykényszer viszont óriási.De 1995 óta, a Davids, Kluivert, Reiziger, Van der Sar féle generáció óta tudjuk, még ilyen körülmények között is meg lehet ezzel birkózni.
Kupamúlt
2004–2005 BL csoportkör
2003–2004 BL csoportkör
2002–2003 BL negyeddöntő
2001–2002 UEFA-kupa 2. forduló
2000–2001 UEFA-kupa 2. forduló
Kupamúlt
2004–2005 BL csoportkör
2003–2004 BL csoportkör
2002–2003 BL negyeddöntő
2001–2002 UEFA-kupa 2. forduló
2000–2001 UEFA-kupa 2. forduló
Legnagyobb kupasikere: 4x BEK-, illetve BL-győztes (1971, 1972, 1973, 1995)
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: három győzelemmel csoportgyőztesként jutott négyes döntőbe a Honvéd

Vízilabda
7 perce

NB II: FC Ajka–Békéscsaba 1912 Előre

Labdarúgó NB II
8 perce

NB II: Aqvital FC Csákvár–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
15 perce

A Pisa kiütésével tett újabb lépést a BL-indulás felé a Como

Olasz labdarúgás
33 perce

NB I: Puskás Akadémia–Debrecen

Labdarúgó NB I
38 perce

NB II: Budafoki MTE–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
54 perce

Cselgáncs: 28 év után távozik a magyar szövetség elnöke

Egyéb egyéni
54 perce

Alpesisí-vk: Sofia Goggiáé lett a női szuperóriás-műlesiklás kristálygömbje

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik