Cristobal Curro Torres

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
2005.08.18. 06:36
Címkék
Cristobal Emilio Curro Torres Ruíz - Valencia

nemzetisége:
spanyol
5/0
születési hely:
Ahlen
ideje:
1976.12.24.
pozíció:
jobbhátvéd
magassága:
183 cm
súlya:
78 kg
korábbi klubjai:
Gremenet, Valencia, Tenerife, Recreativo de Huelva
sikerei:
európai Szuperkupa-győztes (2004), UEFA-kupa-győztes (2004), spanyol bajnok (2002, 2004), vb-résztvevő (2002), az Év csapatának tagja Spanyolországban (2004)

Curro Torres volt a XXI. század elején az első számú jobbhátvéd a bajnok Valenciában, hiszen nem csak kiválóan védekezik, de kombinációs játéka is megfelelő - szerencsére mára kiheverte 2002-es, súlyos térdszalag-sérülését. A Denevéreknél egy időben stabilizálta helyét, ám a válogatottban csak Míchel Saldago és Puyol sérülése esetén kerülhetett szóba, sőt, mint a 2004-es Eb előtt kiderült, még a deporos Capdevila is előtte állt a sorban.

Nem indult sikeresen pályafutása: 1995-ben a harmadosztályú UD Gramenetben játszhatott először a felnőttek között, 20 évesen, s csak két idény múlva figyelt fel rá a Valencia B, azaz tartalékcsapata. Itt jól és gólerősen játszott, de mivel az első csapatba nem fért be a kiváló francia hátvéd, Jocelyn Angloma és a svéd Joachim Björklund mellett, kölcsönadták kétszer is a harmad- és másodosztályba - először a Huelvának, majd a CD Tenerifének. 2001-ben, Angloma visszavonulása után térhetett vissza a Denevérekhez, ahol a Héctor Cúpert váltó Rafa Benitez (akivel Tenerifén dolgozott együtt) alapemberként számított rá, így Curro 34 mérkőzésen játszhatott első "teljes" bajnokságában. A szezon egyik felfedezettje lett, a válogatottba is bekerült: tavasszal még a másodosztályban játszott, ősszel Mexikó ellen a nemzeti csapatban, következő nyáron pedig friss spanyol bajnokként Dél-Afrika ellen a 2002-es vb-n is pályára lépett!!!

Gyorsan meg is hosszabbították négy évvel szerződését, ám decemberben súlyos sérülést szenvedett, így a fél szezont ki kellett hagynia. 2003 őszén egészségesen tért vissza, s bár a válogatottban azóta nem került szóba neve, a Valencia CF-ben elfoglalta helyét Marchena és Ayala mellett a világ egyik legjobb védelmében. Nemcsak újabb bajnoki címet szerzett, de nyolc mérkőzésen szerepelve az UEFA-kupában is aranyérmet akaszthattak nyakába. Ám 2004 nyarán, a szomszédban rendezett Eb előtt Inaqui Sáez Míchel Saldago térdsérülése után nem őt, hanem Joan Capdevilát rendelte be utólagosan a keretbe, majd az újra megsérült Torres a világbajnoki selejtezőkből is kimaradt - bár ahogyan mostanában a hispánok játszanak, olyan sok szépet nem mulasztott... A 2005-06-os bajnokságban mindössze három mérkőzést kapott februárban-márciusban - előtte és utána ugyanis súlyosan megsérült. Őszre felépült, a lehető legjobb időre, hiszen ekkor érte el a Valencia CF védelmét egy átokszerű sérülés-sorozat, így Curro Tores végre újra pályára léphetett, a védelem mindkét oldalán.
94-95 
Gramenet (D2B) 
 
95-96 
Gramenet (D2B) 
18 
 
96-97 
Gramenet (D2B) 
35 
 
97-98 
Valencia CF B (D2B) 
35 
 
98-99 
Valencia CF B (D2B) 
30 
 
99-00 
Huelva (D2B) 
37 
 
00-01 
Tenerife (D2) 
38 
 
01-02 
Valencia CF  
34 
UEFA 
02-03 
Valencia CF  
14 
BL 
03-04 
Valencia CF  
30 
UEFA 
04-05 
Valencia CF  
19 
BL 
05-06 
Valencia CF  
UEFA 
       
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Legfrissebb hírek

Udvardy javított, Marozsán és Fucsovics rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
6 perce

Ritmikus gimnasztika: összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Torna
23 perce

Liu Shaolin: Legyen az bárhol, a jégpálya az otthonom

Téli sportok
26 perce

Légióskörkép: gól és gólpassz Schäfertől, két assziszt Szoboszlaitól – videók

Légiósok
36 perce

NBA: ismét Shai Gilgeous-Alexander az alapszakasz MVP-je

Amerikai sportok
41 perce

Tizennégy bajnoki után menesztették Gazdag Dánielék edzőjét – hivatalos

Minden más foci
43 perce

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
1 órája

Edzője menesztésével fejezte be a Bundesliga-idényt a Frankfurt

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik