Mesteri ördögök

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2005.08.04. 23:42
Címkék
Egy klub, két születésnap: 1878-ban a klub létrejöttét, 1902-ben pedig az újjáélesztését ünnepelték Manchesterben. Három híján 130 esztendeje egyébként nem lehetett a United egészségére inni, tudniillik az alapító okiratba, azon belül a csapatnév rovatba a Newton Heath LYR (Lancashire and Yorkshire Railway) került be.
A vasutasokból álló vezetőség szerénységére jellemző: évtizeddel később nemet mondott arra, hogy az akkor induló Football League alapításából kivegye a részét. Négy évre rá, 1892-ben viszont már bátrabbnak bizonyultak az elöljárók: a Newton Heath leadta nevezését a bajnoki küzdelmekre. Fájdalom, az ezt követő évek nem sikerekről, hanem a túlélésről szóltak, mivel - hoppá! - anyagi gondokkal küszködött a klub. Olyannyira, hogy meg is szűnt volna, ha a XX. század elején egy jómódú sörfőzde-tulajdonos nem áldozza fél vagyonát a megmentésére. John Henry Davies azon nem tipródott sokáig, hogy érdemes-e belevágnia a sportbizniszbe, ellenben az gondolkodásra késztette, mi legyen az együttes új neve. Nos, a Manchester Centralt és a Manchester Celticet megelőzve végül a Manchester United lett a befutó.

Az azóta eltelt 103 évben is gyakran elmondhattuk, hogy a Manchester United lett a befutó: egyszer a BEK-et, egyszer a BL-t nyerte meg (ez persze egy kaptafára megy), egy-egy alkalommal a KEK-, az Interkontinentális-kupa-, valamint az európai Szuperkupa-győztesnek kijáró serleg is a birtokába került, miközben az angol bajnokságban 15, a kupában 11 alkalommal végzett az élen.

„Tiszteletet parancsoló a Debrecen kettôs sikere a Hajduk ellen. Ha hazai pályán egy nullára vagy kettô nullára megverjük a magyar bajnokot, már elégedett leszek.” (Sir Alex Fergusonnak,az MU menedzserének
dicsérete a Lokiról)
Mivel az MU mai kerete van olyan erős, mint korábban bármikor, nem meglepő, hogy a "vörös ördögök" ismét a csúcsra törnek. Fura, de probléma elsősorban házon belül támadhat: még mindig kérdés, hogy a nyári tulajdonosváltáson (az európai labdarúgáshoz bevallottan keveset konyító, ellenben az amerikai futballban és ebből következően az üzleti életben is felettébb otthonosan mozgó Malcolm Glazer kezébe került szinte minden) mennyire tudják túltenni magukat a szurkolók. Ha a csapat mellé állnak (márpedig az a valószínű), akkor a debreceniek felkészülhetnek arra, hogy kedden - ahogy az az Old Traffordon megszokott - ki lehet függeszteni a "telt ház" táblát, ez esetben 68 174 néző előtt léphetnek majd pályára.
Nagy szám lesz.

Szavazás

A debreceni visszavágó 0-3-ról indul a ManUnited ellen. Mire lesz ez elég?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
3 perce

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
35 perce

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
38 perce

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
41 perce

Hetedosztályú német csapatnál folytatja Vadócz Krisztián

Minden más foci
56 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
1 órája

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik