Halmosi Zoltán: Profi vagy, fiam!

V. GY.V. GY.
2005.08.04. 23:07
Címkék
Egyszerre volt nagyon boldog és kissé bosszús szerda este Halmosi Zoltán. Örült, mert fia, Halmosi Péter már az első percben gólt rúgott a Splitnek, ám ennek az volt a következménye, hogy a hátralevő játékidőben szinte szünet nélkül csöngött szombathelyi lakásán a telefon, így alig tudta nézni a meccset&
"Szerda délután többen is hívtak, hogy nézzem baráti társaságban a meccset - mesélte a korábbi 11-szeres válogatott, olimpiai ezüstérmes (1972, München) Halmosi Zoltán. - Ám a feleségemmel úgy döntöttünk, inkább itthon maradunk, hogy nyugodtan szurkolhassunk a Debrecennek és persze a fiunknak. Mondanom sem kell, mindössze egy percig tartott a nyugalom, Péter gólt rúgott, s ettől kezdve nem volt megállás. Roppant büszke vagyok a fiamra, és annak is nagyon örülök, hogy befogadták Debrecenben. A játékán látszik a magabiztosság, érezni, hogy kellő önbizalommal futballozik. Csupán annyi a bánatom, hogy távol él Szombathelytől, éppen ezért ritkán találkozunk. Tavasszal is csak a Fradi elleni meccsét láttam a Lokinak az Oláh Gábor utcában. Szóval, ritka vendég vagyok Debrecenben, de Szombathely mellett mégis az a kedvenc városom, ami persze a fiam érdeme. Péter tisztában van képességeivel, igazi profi labdarúgó. Látva a szerda esti játékát azt mondom, még több van benne, és ezt tudja ő is. Remélem, a Manchester ellen is jól futballozik majd. Angliába nem kísérem el, de a visszavágón biztos, hogy ott szurkolunk majd mi is a lelátón."
Tegnap reggel a hajdani játékostárs, Király Ferenc, a Crystal Palace-ban védő Király Gábor édesapja ébresztette Halmosi Zoltánt, gratulált a büszke papának - és így ment ez egész nap....

Szavazás

A debreceni visszavágó 0-3-ról indul a ManUnited ellen. Mire lesz ez elég?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vízilabda: győzelemmel kezdték a vb-t az U18-as lányok

Utánpótlássport
23 perce

Ötgólos thrillert vitt a pályára a Szentlőrinc és a Csákvár

Labdarúgó NB II
32 perce

Parázs hangulatú mérkőzésen hatgólos döntetlen a Nagykunságban

Labdarúgó NB II
33 perce

Kétszer egyenlített a Paks, de a három pont a Puskás Akadémiáé lett

Labdarúgó NB I
36 perce

Strandröplabda Eb: a férfiaknál svéd, a nőknél holland aranyérem

Röplabda
41 perce

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
53 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal

Spanyol labdarúgás
1 órája

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
1 órája