Atlétika: Belus Tamás nyerte a pünkösdi terepfutóversenyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.09. 17:28
Belus Tamás nyerte meg a 112 kilométeres Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóversenyt, a győztes 12 óra 54 perc alatt teljesítette a távot.

A dobogóra csak magyar futók álltak, a második helyen Madarász Ferenc (13:08), a harmadikon Nyakas Gábor (13:11) végzett. A nők között elsőként Janek Noémi ért a szentendrei célba 15 óra 3 perces idővel, őt követte Csillag Eszter és Kertész Kata, mindössze 3-3 perc lemaradással.

A pünkösd vasárnap 0 órakor rajtolt ultrafutó terepversenyt ötödik alkalommal rendezte meg a terepfutas.hu. A verseny az Ultra-Trail World Tourtól – a leghíresebb száz kilométeren felüli terepversenyek szervezőinek szervezetétől – megkapta a Discovery race címet, ezzel még a szokottnál is nagyobb nemzetközi figyelem irányult rá: a nevezés novemberi kezdete után három héttel kitehették a megtelt táblát, a négy távra 34 országból 1355 terepfutó regisztrált.

A 4200 méter szintemelkedéssel nehezített leghosszabb táv szintideje 20 óra, a futóknak (vasárnap) 20 óráig kell megérkezniük a szentendrei célba.

Legfrissebb hírek

Csupasport: Aleksandr Sorokin a magyar futóknak is üzent – exkluzív

Egyéb egyéni
2023.12.24. 11:51

Atlétika: megkapta büntetését az ultramaraton egy részét autóval teljesítő skót

Atlétika
2023.11.16. 11:33

Csupasport: Morovics Tamás begörcsölt, de így is győzött a Korinthoszon

Egyéb egyéni
2023.08.15. 14:49

Csupasport: négy magyar arany a 48 órás ultrafutó-vb-n

Egyéb egyéni
2023.08.13. 15:43

Csupasport: szárkapocscsonttörése után nyert aranyérmet a Lupán

Egyéb egyéni
2023.07.22. 14:43

Sajnálta, hogy túl hamar véget ért… – Csillag Eszter 3. lett az USA legnagyobb terepultraversenyén

Egyéb egyéni
2023.07.09. 12:44

Atlétika: magyar bronzérem az Egyesült Államok legnagyobb terepultraversenyén

Atlétika
2023.06.25. 09:53

Atlétika: három ultrafutó vb-t is Magyarországon rendeznek

Atlétika
2023.06.23. 20:22
Ezek is érdekelhetik