Atlétika: Zabari növelte előnyét az ultramaratonin

2012.10.20. 19:17
Címkék
A második szakaszt is Zabari János nyerte meg a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni futóversenyen, így tovább növelte előnyét az összetettben.

A Pozsony és Győr közötti, 83 kilométeres szakaszon az első nap 33 perces hátránnyal célba érkező Bogár János már a szlovák főváros határában leszakadt Zabari mögött, Bene Ármin pedig már 10 perc múltán szem elől vesztette a két élen haladót. Végül Zabari több mint 25 perces előnnyel nyerte meg a szakaszt Bogár előtt.

A csapatversenyben a Sashegyi Gepárdok két csapata és a Veszprémi Honvéd osztozott az első három helyen. A táv nagy részén ködös időben haladt a mezőny, emiatt gyengébb időeredmények születtek.

Vasárnap a Győr és Tata közötti 62 km megtétele vár a mezőnyre.

A csapatversenyben a Sashegyi Gepárdok két csapata és a Veszprémi Honvéd osztozott az első három helyen. A táv nagy részén ködös időben haladt a mezőny, emiatt gyengébb időeredmények születtek.

Vasárnap a Győr és Tata közötti 62 km megtétele vár a mezőnyre.

 

ULTRA MARATONI (BÉCS-POZSONY-BUDAPEST)
2. SZAKASZ, POZSONY-GYŐR, 83 KM
EGYÉNI
1. Zabari János 6:50:06 óra
2. Bogár János 7:15:11
3. Bene Ármin 8:06:43
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Zabari 13:39:35
2. Bogár 14:37:53
3. Bene 15:31:53
CSAPAT
1. Sashegyi Gepárdok I. 5:14:59
2. Sashegyi Gepárdok II. 5:17.54
3. Veszprémi Honvéd 5:48:25
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Sashegyi Gepárdok I. 10:52:07
2. Sashegyi Gepárdok II. 10:58:37
3. Veszprémi Honvéd 12:13:12

 

Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
12 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
24 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
28 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
46 perce

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
1 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
1 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik