Atlétika: Zabari Budakeszibe is elsőként ért az ultramartonin

MTI MTIMTI MTI
2012.10.22. 17:26
Címkék
Az első három szakaszhoz hasonlón Zabari János nyerte meg a Bécs-Pozsony-Budapest 317 kilométeres ultramaratoni futóverseny hétfői negyedik, Tata és Budakeszi közötti etapját is.
Az 59 km-es távot a versenyen először szereplő Belej Bálint kezdte a leggyorsabban, 30 kilométeren keresztül az élen haladt, ekkor azonban Zabari megelőzte. Budakeszire végül Zabari ért elsőként, mögötte az összetettben második Bogár János futott a célba, Belej pedig harmadik lett, s összetettben is feljött a harmadik pozícióba. A váltóversenyben ezúttal is a Sashegyi Gepárdok első csapata volt a leggyorsabb. A második együttesük hétfőn nem volt az első három között, miután a staféta utolsó tagja, Balázs Levente a Zsámbék utáni elágazásnál eltévedt, Biatorbágy felé futott tovább, s csak mintegy fél óra múlva vette észre, hogy rossz irányba tart. Ezek után a futót kísérőkocsija vitte vissza a verseny útvonalára. Összetettben ennek ellenére a csapat megtartotta második helyét. A keddi zárószakaszon Budakesziről Budapestre, a Hegyvidék Sportmaxba (21.1 km) érkezik a mezőny.
ULTRAMARATONI
4. SZAKASZ, TATA-BUDAKESZI, 59 KM
EGYÉNI
1. Zabari János 4:36:16 óra
2. Bogár János 4:56:03
3. Belej Bálint 5:00:22
AZ ÖSSZETETTBEN
1. Zabari 23:03:25 óra
2. Bogár 24:39:13
3. Belej 27:14:19
VÁLTÓVERSENY
1. Sashegyi Gepárdok I. (Beda Szabolcs, Oláh Tamás, Pelsőczy Attila, Szabó Gábor) 3:33:27 óra
2. Veszprémi Honvéd (Fazekas Tamás, Kolonics Tamás, Kovács Imre, Tóth Csaba) 4:02:50
3. Budapesti Kutatóreaktor (Héthalmi Tibor, Máder László, Mátyus Csaba, Szabó István) 4:06:00
AZ ÖSSZETETTBEN
1. Sashegyi Gepárdok I. 18:16:58 óra
2. Sashegyi Gepárdok II. 19:06:48
3. Veszprémi Honvéd 20:34:59
ULTRAMARATONI
4. SZAKASZ, TATA-BUDAKESZI, 59 KM
EGYÉNI
1. Zabari János 4:36:16 óra
2. Bogár János 4:56:03
3. Belej Bálint 5:00:22
AZ ÖSSZETETTBEN
1. Zabari 23:03:25 óra
2. Bogár 24:39:13
3. Belej 27:14:19
VÁLTÓVERSENY
1. Sashegyi Gepárdok I. (Beda Szabolcs, Oláh Tamás, Pelsőczy Attila, Szabó Gábor) 3:33:27 óra
2. Veszprémi Honvéd (Fazekas Tamás, Kolonics Tamás, Kovács Imre, Tóth Csaba) 4:02:50
3. Budapesti Kutatóreaktor (Héthalmi Tibor, Máder László, Mátyus Csaba, Szabó István) 4:06:00
AZ ÖSSZETETTBEN
1. Sashegyi Gepárdok I. 18:16:58 óra
2. Sashegyi Gepárdok II. 19:06:48
3. Veszprémi Honvéd 20:34:59
Legfrissebb hírek

A vb-történelem legkésebbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
29 perce

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
31 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina 0–0

Foci vb 2026
47 perce

Dzeko az egyik oldalon, Pulisic a másikon – íme, az Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Seattle-ben: Belgium a sírból állt fel a rendes játékidőben, majd a 125. percben Tielemans tizenegyesével kiejtette Szenegált

Foci vb 2026
1 órája

Belgium bejutott a nyolcaddöntőbe!

Foci vb 2026
1 órája

Már Belgium vezet!

Foci vb 2026
1 órája

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik