Atlétika: Fazekas jogi lépéseket tervez és sportágat vált

2012.10.16. 12:12
Címkék
A másodfokú doppingbizottság pénteken nyolc évről hatra csökkentette Fazekas Róbert eltiltását, mert bizonyítottnak látta, hogy a diszkoszvető nem szándékosan doppingolt. A szombathelyi dobó szervezetében a nyár elején sztanozolol nyomaira bukkantak, amelyet egy be nem vizsgáltatott készítmény tartalmazott. A versenyző ügyvédje jogi lépéseket tervez a gyártó ellen, Fazekas pedig az atlétamúltját a skót felföldi játékokon szeretné kamatoztatni.

„A nyár elején, amikor pozitív lett a doppingtesztem, és a bécsi laborban elvégezték a B-próbát, kértük, hadd vizsgáltathassak be néhány általam használt táplálékkiegészítőt és élelmet. Az ügyvédem megbízott egy szakembert, aki javaslatot tett a szerek vizsgálatának sorrendjére, hiszen nem volt mindegy, hány tesztet kell finanszíroznom. Egy vizsgálat ezerkétszáz euró. Már az első szer tesztelése eredményt hozott, kiderült, abból került a szervezetembe a sztanozolol. Igaz, hogy doppingolásra alkalmatlan mennyiség volt benne, a szabályok szerint azonban ez sem jelenti, hogy versenyezhetek” – nyilatkozta Fazekas a Nemzeti Sportnak.

„Egyelőre nem nevezem meg a táplálékkiegészítőt, mert az ügyvédem jogi lépéseket tervez a gyártó ellen, hiszen a dobozra nem volt ráírva, hogy sztanozololt tartalmaz. Nyilván azért nem, mert csak szennyezésnyi mennyiségről van szó, ugyanúgy, mint a Németországban gyerekek számára gyártott C-vitaminban kimutatott doppingszer esetében, amelyről a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség kongresszusán is beszéltek” – tette hozzá az atléta, aki rokon műfajra vált.

„Régóta győzködtek, hogy próbáljam ki az angolszász országokban népszerű skót felföldi játékokat, de a diszkoszvetés miatt eddig ellenálltam. Két hete aztán Ausztriában már indultam egy viadalon, és úgy néz ki, Európában a legjobb vagyok. Nyolc dobószámban kell pontokat gyűjtenünk, és az, hogy én kalapácsvetésben is jó voltam, előnyt jelent. A sportág több országban nagyon népszerű, Amerikában rendeztek olyan bajnokságot, amelyen három nap alatt százötvenezer néző volt. Tavasszal megkeresett Amerikából a világszervezet két vezetője, mert azt szeretnék, hogy több európai részvevője legyen a versenyeiknek. Amúgy sem valószínű, hogy hat év múlva, negyvenhárom évesen visszatérek diszkoszvetőként...”

Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
22 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
34 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
38 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
56 perce

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
1 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
2 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik