Atlétika: százezer jegy már elkelt a helsinki Európa-bajnokságra

MTI MTIMTI MTI
2012.03.22. 06:38
Címkék
Kevesebb mint száz nappal az esemény rajtja előtt már 100 ezer jegyet vásároltak meg vagy foglaltak le a június 27. és július 1. között Helsinkiben sorra kerülő atlétikai Európa-bajnokság versenyeire.

A szervezők közleményéből kiderül, ebben nem szerepelnek a sajtóakkreditációk, illetve az önkéntesek és a sportolók számára félretett tikettek.

„Amióta elkezdtük a napijegyek árusítását, jelentősen megnőtt a vásárlások száma – mondta Esa Honkalehto, a finn szövetség főtitkára. – Jelenleg már több mint 100 ezer belépőt megvettek, vagy lefoglaltak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ülőhelyek több mint fele már elkelt minden egyes versenynapra. A célunk az, hogy 160 ezer tikettet értékesítsünk, s úgy tűnik, hogy a finn és az európai sportkedvelő közönség segítségével ez sikerülni is fog.”

A közleményből az is kiderül, hogy Németország, Oroszország, Lengyelország és Spanyolország várhatóan több mint 100 atlétát delegál a Helsinki Olimpiai Stadionban sorra kerülő 21. kontinensviadalra.

Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
36 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
59 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik