Atlétika: Miles a Hopp-Parádén jobbat akar ugrani vb-eredményénél

MTI MTIMTI MTI
2011.09.07. 13:12
Címkék
A címvédő amerikai Derek Miles bízik benne, hogy a csütörtöki, VII. Hopp-Parádén jobb eredményt ér el, mint a tegui atlétikai világbajnokság múlt heti rúdugródöntőjében.

A pekingi olimpián negyedik sportoló a budapesti ugrógála szerdai sajtótájékoztatóján elárulta, hogy egy baleset miatt a dél-koreai vb-n vadonatúj rudakkal volt kénytelen szerepelni, és ez volt az egyik oka, hogy 5.65 métert ugrott, ezzel pedig csak a 13. lett. Bár fáradt a sok utazás miatt, úgy véli, a belváros szívében, a Vigadó téren sorra kerülő viadalon magasabbra jut majd, s megdönti az 5.65 m-es versenyrekordot.

Spiriev Attila, a gála sportigazgatója jelezte: Milesnak a friss vb-ezüstérmes kubai Lázaro Borgesszel kell majd megküzdenie a győzelemért, míg a másik felnőttversennyel, a férfi távolugrással kapcsolatban azt emelte ki, hogy a magyarok köré építették fel a mezőnyt, mivel hosszú idő után először újra vannak nagy hazai tehetségek. Ilyen a magyar bajnok Bánhidi Bence, akinek 786 cm az egyéni csúcsa, és a hozzá hasonlóan 22 éves Ecseki Dániel, ő utánpótlás Európa-bajnoki negyedik is volt.

Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy a verseny történetében a rendezőket mindig három cél vezérelte: a családok szórakoztatása, a magyar versenyzők „helyzetbe hozása”, azaz hogy igazán jó külföldi atlétákkal mérhessék össze tudásukat, illetve világsztárok Magyarországra csábítása, és ezek a mostani viadalon is teljesülnek. Ugyanakkor szintén fontos feladatnak nevezte, hogy az erős nemzetközi versenyekkel megfelelően lehet a fiatalokat motiválni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy sportág sikeres legyen a jövőben.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szintén a jelentős viadalok fontosságáról beszélt, és nem csupán megköszönte a szervezőknek az erőfeszítéseiket, de azt is jelezte a 2012-es mezei futó Eb, illetve a 2014-es fedett pályás veterán vb megszervezésében is ők, vagyis az Élményliget Kft. segédkezik majd.

Az V. kerület polgármester-helyettese, Puskás András, elmondta, hogy örömmel biztosították a versenynek a Vigadó teret. Most is egyik főtámogatói a rendezvénynek, amely illeszkedik a városvezetésnek abba a koncepciójába, hogy rangos eseményeket rendezzen meg, és ezzel tovább javítsa az idegenforgalmat a belvárosban.

A Hopp-Parádé 13.30-kor kezdődik a mini hopp-parádéval, amelyben gyerekek próbálhatják ki a távolugrást. Az eseményre a belépés ingyenes.

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés, hosszabbításba torkollik a meccs Dallasban

Foci vb 2026
6 perce

Románia: Major Sámuel nem marad Marosvásárhelyen

Légiósok
11 perce

Halász Bence idei legjobb eredményével lett harmadik Nancyban

Atlétika
13 perce

Előrehozhatják az Anglia–Mexikó meccset az időjárási előrejelzések miatt

Foci vb 2026
14 perce

Djokovics és Sinner hozta a kötelezőt, Medvegyev viszont kiesett

Tenisz
40 perce

Öngóllal egyenlített Ausztrália a második félidőben

Foci vb 2026
45 perce

Elkezdődött a második félidő az ausztrálok és az egyiptomiak meccsén

Foci vb 2026
59 perce

Magyar arany és ezüst a szervátültetettek Európa-bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik