Atlétika: Liu Hsziang szeptemberben ismét versenyezhet

Vágólapra másolva!
2009.09.02. 11:57
Címkék
Ismét futócipőt húzhat Liu Hsziang, a kínaiak olimpiai és világbajnok gátfutója. Az atléta a sanghaji Golden Grand Prix-versenyen állhat ismét rajthoz – jelentették be a verseny szerezői.
A 110 méter gát athéni győztese több mint egy éve bajlódik sérüléssel, legutóbb a pekingi ötkarikás játékok előfutamában állt rajthoz tavaly augusztusban, azonban rögtön a rajt után – a kínai közönség hatalmas csalódására – feladta, így nem tudta megvédeni olimpiai bajnoki címét.Liu Hsziang indulása mindazonáltal továbbra sem biztos, mert edzője engedélye is kell szerepléséhez. A 26 éves futó ugyanakkor bizonyosan ott lesz Sanghajban – legfeljebb nézőként.A sanghaji versenyen Liu Hsziang mellett további nagy sztárok is fellépnek, élükön a sprintkirály Usain Bolttal, indul a női 200 méter olimpiai bajnoka, a jamaicai Veronica Campbell-Brown és a berlini vb-n arany nélkül maradó, de utána világcsúcsot javító orosz rúdugró, Jelena Iszinbajeva is.
Legfrissebb hírek

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
32 perce

NB II: Kecskeméti TE–Videoton FC Fehérvár

Labdarúgó NB II
50 perce

Nem sikerült befektetőt találni, csődbe ment a patinás francia klub

Francia labdarúgás
1 órája

Nem szurkoló, a magyar megyei meccsen malac szaladt be a pályára – VIDEÓ

Magyar foci
2 órája

US Open: sikerrel vették a magyar hölgyek az első selejtezőkört

Tenisz
2 órája

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2 órája

Rendhagyó edzőtábort tart a női futballválogatott

Magyar válogatott
2 órája

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik