Atlétikai vb: Dornbach Ildikó szerint jól teljesített a magyar csapat

Vágólapra másolva!
2009.08.24. 06:55
Címkék
Bár érmet nem szerzett, jól teljesített a magyar atlétaválogatott a berlini világbajnokságon – Dornbach Ildikó szakmai igazgató szerint. A kapitány úgy véli, a jövő évi barcelonai Európa-bajnokságon több döntőse lehet a csapatnak.

A szakmai elvárás egy érem s egy döntős helyezés volt a vb előtt.

„A célkitűzéstől elmaradtunk, ami a csapat tetejét illeti, azaz nem szereztünk érmet, ettől sokan összeomlottak, de engem ez nem kavart fel. Sokkal inkább feldob, hogy a csapat milyen jól teljesített – nyilatkozott Dornbach Ildikó az MTI-nek. – Pars Krisztiántól én személy szerint nem vártam győzelmet, s az, hogy a harmadik vagy a negyedik helyen végez, szinte teljesen mindegy. Krisztián nem volt felkészülve erre a vb-re, sérülése miatt nem tudta a szükséges munkát elvégezni, versenyekkel igyekezett szinten tartani magát. De egy világbajnokságra speciális módon kell felkészülni. Krisztián dobhat még ebben az évben 80 métert, meg is nyerheti a világdöntőt, de a Grand Prix-viadalokat nem lehet összehasonlítani egy vb-vel.”

A kapitány hozzátette: többen ugyanakkor a világelit közelébe jutottak.

„Aki az elődöntőbe befér, az közel van a legjobbakhoz, s volt néhány ilyen helyezésünk, illetve olyan, amikor alig maradtunk le a fináléról. Ezek a versenyzők jövőre döntősök lesznek az Eb-n. Kiss Dániel például országos csúcsot futott, egy világversenyen ez nagyon nagy dolog. Önmagához képest, Krisztián kivételével, mindenki jól teljesített.”

Dornbach Ildikó kiemelte, hogy a szakvezetés négyéves ciklusban gondolkodik.

„Ennek ez volt az első állomása, s igen jól sikerült. Sok fiatal kapott helyet a csapatban, s még vannak, akik most nem fértek be a válogatottba. Tudjuk, hogy milyen feladatok várnak ránk, de úgy vélem, pozitív, előremutató a tendencia.”

MTI

Legfrissebb hírek

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
1 perce

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
15 perce

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
18 perce

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
23 perce

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék

Német labdarúgás
54 perce

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
1 órája

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
1 órája

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik