Atlétika: Fazekast a műtéte után hétfőig kórházban ápolják

Vágólapra másolva!
2009.07.18. 01:29
Címkék
Az Országos Gerincsebészeti klinikán lábadozik Fazekas Róbert diszkoszvető, miután porckorongműtéten esett át.
A vasnepe.hu pénteki beszámolója szerint a pekingi olimpián nyolcadik helyezett atléta sikeres operáción esett át, amely után várhatóan hétfőig kórházban kell maradnia. „Az orvos szerint jól sikerült a műtét, már aznap fel is kelhettem. De most még minden mozdulat fáj – idézte az internetes oldal Fazekast. – Azért érzem, hogy napról napra jobb a helyzet, és már gyógytornázom is. Ezt a hetet még biztosan kórházban töltöm, aztán úgy hathetes rehabilitációs munka vár.” A 2002-ben Európa-bajnok szombathelyi dobónak június 30-án súlyemelés közben megroppant a dereka, majd másnap még dobott vele, a lába azonban elkezdett zsibbadni, és a fájdalmai sem múltak el. A vizsgálatot követően bebizonyosodott, hogy a 15 éve egyszer már megműtött gerincsérve szakadt ki. A Haladás VSE világbajnoki ezüstérmes diszkoszvetője – akit a 2004-es athéni aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztottak – hároméves kihagyás után tért vissza, s lett nyolcadik a tavalyi ötkarikás játékokon. A szövetség korábbi tájékoztatása szerint az idei felmérések alapján jogosnak tűnt az elvárás, hogy az augusztusi, berlini világbajnokságon a dobogóért küzdhet majd.
Legfrissebb hírek

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
2 perce

Kettesfogathajtó-vb : Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
13 perce

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
15 perce

Kl-selejtező playoffkör: ETO FC–Rapid Wien

Európa-konferencialiga
31 perce

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
55 perce

Országúti kerékpáros vb: Vingegaard idén sem indul

Kerékpár
56 perce

Megvan a rég keresett csatár: Leverkusenből igazolhat az AC Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik