Atlétika: Zahorán a második lett a Bécs–Budapest szupermaratonin

Vágólapra másolva!
2008.10.24. 00:30
Címkék
A kedden remeklő Zahorán Ádám az utolsó napon ledolgozta hátrányát Biri Ferenccel szemben, és összesítésben a második helyen végzett a Bécs–Pozsony–Budapest szupermaraton futóversenyen. A férfiaknál a lengyel Jaroslaw Janicki, a nőknél szintén a címvédő, a német Maria Bak győzött.
A félmaratoni hosszúságú Budakeszi–Budapest szakasz előtt Zahoránnak 8 perc hátránya volt Birivel szemben, ám kiváló futással ledolgozta a különbséget, így Janicki mellé ő állhatott fel a dobogó második, Biri pedig a harmadik fokára a csütörtöki eredményhirdetéskor.A nőknél Bak mellett az orosz Galina Jeremina és honfitársa, Ljudmilla Kalinyina is magabiztosan teljesítette a távot, a befutó sorrendje nem is változott közöttük. Ezáltal Maria Bak is megőrizte szupermaratoni bajnoki titulusát.Egy súlyos sportszerűtlenség kissé megzavarta a zárónapot: a versenyt korábban feladó Anatolij Kruglikov rajtszámát és chipjét átadta testvérének, Nyikolajnak, aki lefutotta a távot és két percet rávert a mezőnyre. Eredménye természetesen semmiféle értékelésbe nem számít bele, sőt pénzbüntetésre is számíthatnak a csaló Kruglikov fivérek.A váltóversenyben az előző napi sorrend nem változott. A férfiaknál a Dower-WSG-Lőrinc, a nőknél pedig a Vasas-Humansoft győzött.

BÉCS–POZSONY–BUDAPEST SZUPERMARATON, VÉGEREDMÉNY

FÉRFIAK
1. Jaroslaw Janicki (lengyel) 23:16:48 óra
2. Zahorán Ádám 24:02:05
3. Biri Ferenc 24:33:39

NŐK
1. Maria Bak (német) 27:29:02 óra
2. Galina Jeremina (orosz) 28:41:01
3. Ljudmilla Kalinyina (orosz) 29:06:33

FÉRFI CSAPAT
1. Dower-WSG-Lőrinc 21:13:57 óra
2. Vasas-Humansoft 21:29:09
3. Vác-Mavir 21:29:55

NŐI CSAPAT
1. Vasas-Humansoft 25:18:19 óra
2. Pedro Pékség 25:39:01
3. Héraklész Triatlon 27:01:31

BÉCS–POZSONY–BUDAPEST SZUPERMARATON, VÉGEREDMÉNY

FÉRFIAK
1. Jaroslaw Janicki (lengyel) 23:16:48 óra
2. Zahorán Ádám 24:02:05
3. Biri Ferenc 24:33:39

NŐK
1. Maria Bak (német) 27:29:02 óra
2. Galina Jeremina (orosz) 28:41:01
3. Ljudmilla Kalinyina (orosz) 29:06:33

FÉRFI CSAPAT
1. Dower-WSG-Lőrinc 21:13:57 óra
2. Vasas-Humansoft 21:29:09
3. Vác-Mavir 21:29:55

NŐI CSAPAT
1. Vasas-Humansoft 25:18:19 óra
2. Pedro Pékség 25:39:01
3. Héraklész Triatlon 27:01:31

BUDAKESZI-BUDAPEST FÉLMARATON, VÉGEREDMÉNY

FÉRFIAK
1. Enanche Ionut Florin (román) 1:07:35 óra
2. Ashenafi Erkolo 1:07:58
3. Tóth Tamás 1:08:07

NŐK
1. Nagy Mónika 1:18:42
2. Földingné Nagy Judit 1:19:24
3. Gyurkó Fanni 1:21:05
Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
3 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
3 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
3 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
3 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
4 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
5 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik