PL: nem hibázott a Liverpool, nyomást helyezett a Man. Cityre

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.04.30. 15:23
null
Naby Keita klasszis középcsatárokat idéző módon értékesítette ziccerét – ezzel nyert a Liverpool (Fotó: Getty Images)
A Liverpool 1–0-ra nyert idegenben a Newcastle United ellen az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójában. A bajnoki címre hajtó „vörösök” győztes gólját Naby Keita lőtte az első félidőben.

 

A Liverpoollal a héten 2026-ig szerződést hosszabbító Jürgen Klopp több kulcsemberét is pihentette a Villarreal elleni Bajnokok Ligája-elődöntős párharc két mérkőzése között – a „vörösök” 2–0-s előnyből várhatják a keddi, spanyolországi visszavágót –, a Newcastle ellen Trent Alexander-Arnold, Fabinho, Thiago és Mohamed Szalah is csak a kispadon kezdett.

A Liverpool összeállítása: Alisson – J. Gomez, Matip, Van Dijk, Robertson – N. Keita, Henderson (Fabinho, 69.), Milner (Thiago, 78.) – Luis Díaz, Mané (Szalah, 69.), Diogo Jota

A bajnoki címért hajtó Liverpool a 19. percben szerezte meg a vezetést a St James' Parkban, Diogo Jota előkészítését követően Naby Keita lőtt a „szarkák” kapujába, miután szépen kicselezte Martin Dúbravka kapust. 0–1 – VIDEÓ ITT!

A Newcastle a mérkőzés teljes egészében kevés veszélyt jelentett Alisson kapujára, csak négyszer vette célba a kapuját, miközben a Pool összesen 24 kapura lövéssel próbálkozott és 66 százalékban birtokolta a labdát. A hajrában a csereként beálló Szalah, valamint Luis Díaz is „lezárhatta” volna a meccset, de egyikük sem járt sikerrel – izgulniuk azonban nem kellett a liverpooli szurkolóknak, mert csapatuk végig kézben tartotta a találkozót.

Győzelmével a Klopp-legénység ismét a tabella élére állt, de a Manchester City csak szombat este lép pályára ebben a fordulóban.

A KÉT BAJNOKESÉLYES HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
Man. City (80 pont) Liverpool (82 pont)
35. forduló Leeds United (i)
36. forduló Newcastle (o) Tottenham (o)
33. forduló (pótlás) Wolverhampton (i) Aston Villa (i)
37. forduló West Ham (i) Southampton (i)
38. forduló Aston Villa (o) Wolverhampton (o)

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Newcastle United–Liverpool 0–1
(N. Keita 19.)

Később
16.00:
Aston Villa–Norwich City
16.00: Southampton–Crystal Palace
16.00: Watford–Burnley
16.00: Wolverhampton–Brighton
18.30: Leeds United–Manchester City (Tv: Spíler1)

Vasárnap
15.00: Everton–Chelsea (Tv: Digi Sport1)
15.00: Tottenham–Leicester City
17.30: West Ham United–Arsenal (Tv: Spíler1)

Hétfő
21.00:
Manchester United–Brentford (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 34 25 7 2 86–22 +64 82
2. Manchester City 33 25 5 3 80–21 +59 80
3. Chelsea 33 19 9 5 68–28 +40 66
4. Arsenal 33 19 3 11 52–40 +12 60
5. Tottenham 33 18 4 11 56–38 +18 58
6. Manchester United 35 15 10 10 54–52 +2 55
7. West Ham 34 15 7 12 52–44 +8 52
8. Wolverhampton 33 15 4 14 33–29 +4 49
9. Newcastle 35 11 10 14 40–56 –16 43
10. Leicester City 32 11 9 12 47–51 –4 42
11. Brighton & Hove Albion 34 9 14 11 31–42 –11 41
12. Brentford 34 11 7 16 41–49 –8 40
13. Southampton 34 9 13 12 40–56 –16 40
14. Crystal Palace 33 8 14 11 43–41 +2 38
15. Aston Villa 32 11 4 17 42–46 –4 37
16. Leeds United 33 8 10 15 38–68 –30 34
17. Burnley 33 6 13 14 29–45 –16 31
18. Everton 32 8 5 19 34–55 –21 29
19. Watford 33 6 4 23 31–67 –36 22
20. Norwich City 33 5 6 22 22–69 –47 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik