Newcastle: kölcsönvennék az MU kegyvesztettjét – sajtóhír

D. Á.D. Á.
2022.01.13. 16:18
null
Van de Beek a Newcastle-ben kezdhet tiszta lappal (Fotó: AFP)
A labdarúgó Premier League-ben szereplő Newcastle United szerződtetné a Manchester United holland középpályását, Donny van de Beeket.

 

Ahogyan arra számítani lehetett, a téli átigazolási időszakban beindult a Newcastle United. Csütörtök délelőtt a „szarkák” a hivatalos honlapjukon számoltak be róla, hogy 25 millió font körüli összegért megvásárolták Chris Woodot, a Burnley új-zélandi csatárát.

A múlt héten Kieran Trippier is csatlakozott az együtteshez az Atlético Madridtól – az angol válogatott jobbhátvéd első meccse borzalmasan alakult, a Newcastle ugyanis hazai pályán 1–0-ra kikapott a harmadosztályú Cambridge Unitedtől az FA-kupában.

A Manchester Evening News szerint az Newcastle következő sztárigazolása a Manchester United kegyvesztett holland középpályása, Donny van de Beek lehet – állítólag a „vörös ördögök” csak kölcsönben engednék el a játékost.

Van de Beek finoman fogalmazva sem találta meg számításait az Old Traffordon: amióta a Manchester Unitednél van, csupán négyszer volt kezdő. Ennek „köszönhetően” kikerült a holland válogatottból is, ami azért fájdalmas számára, mert 2022 novemberében indul a katari világbajnokság.

Már korábban is lehetett olvasni arról, hogy Van de Beek elvágyódik, de a korábbi menedzser, Ole Gunnar Solskjaer valamiért mégsem akarta elengedni.

A Newcastle mellett egyébként még a Borussia Dortmund is érdeklődik Van de Beek iránt.

Legfrissebb hírek

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
Tegnap, 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 08:04

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04