PL: Londonban a húszéveseké a világ – jó úton halad Mikel Arteta Arsenalja

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2021.11.20. 11:12
null
A 1982. március 26-án San Sebastiánban született Mikel Artetát 2019. december 20-án nevezték ki az Arsenal vezetőedzőjének, azóta FA-kupa-győztes (2019–2020) és angol Szuperkupa-győztes (2020–2021) lett a csapattal
Pocsékul kezdte az idényt az Arsenal, de a 100 tétmeccses vezetőedzői rutinnal felvértezett Mikel Arteta irányításával kimászott a gödörből, az újonnan igazolt játékosok és a fiatal sztárjelöltek teljesítménye pedig bizakodásra ad okot.

„Két vagy három évig dolgoztunk együtt, mégis rengeteget tanultam tőle. Én tudom, hogy ott a helye a legjobb menedzserek között, mert megvan hozzá a személyisége, a karaktere. Igazi vezető, aki képes ellátni ezt a feladatot, de az emberek azonnal eredményt szeretnének látni, amit nehéz produkálni, főleg ennyi hiányzóval”    – védte meg korábbi másodedzőjét, az Arsenalt irányító Mikel Artetát a világ egyik legjobb menedzserének tartott Josep Guardiola, miután csapata, a Manchester City 5–0-ra legyőzte idegenben az „ágyúsokat” a 2021–2022-es Premier League-idény 3. fordulójában. Az Arsenal akkor pont nélkül állt a tabella utolsó helyén, gólt sem rúgott – a Brentfordtól és a Chelsea-től is 2–0-ra kapott ki. Arteta edzői pozíciója veszélybe került, de a vezetőség bizalmat szavazott neki, s úgy tűnik, jó döntést hozott.

Azóta tíz mérkőzésen van túl az Arsenal, amelyből nyolcat megnyert, kettőn döntetlent játszott. Az angol Ligakupától a harmadosztályú Wimbledont és az élvonalbeli Leeds Unitedet búcsúztatta, a Premier League-ben olyan csapatok ellen nyert több góllal, mint a Tottenham, az Aston Villa, a Leicester City. Arteta legénysége hiába volt utolsó három bajnokit követően, jelenleg a tabella 5. helyén áll, 3 ponttal lemaradva a címvédő Manchester Citytől, amely emlékezetes vereséget mért rá augusztusban. A a listavezető Chelsea-től is csak 6 pontra van, míg az elitbe várt Manchester Unitedet már hárommal lehagyta.

Emile Smith Rowe az Arsenal szányalásának egyik vezére
Emile Smith Rowe az Arsenal szányalásának egyik vezére

Hogy minek köszönhető a remeklés? És fejlődik-e a csapat játéka is az eredményesség mellett?

Az Arsenal szeptember eleje óta sokkal kiegyensúlyozottabb, megbízhatóbb játékot nyújt – az ok pedig négy összetevőre vezethető vissza. Felépültek a sérültek, egyre inkább beilleszkedtek az újonnan igazolt játékosok, folyamatos fejlődést mutattak a sztárjelöltek, s markánsan látszik Arteta munkájának hatása.

A spanyol tréner 2019 decemberében ült le a londoniak kispadjára „nullkilométeres” edzőként, miután a vezetőség menesztette az Arsene Wenger távozása után kinevezett Unai Emeryt. Arteta játékosként öt évet töltött el az Arsenalnál, csapatkapitány is volt, s a londoniaktól vonult vissza 2016-ban. Már játékos-pályafutása alatt is tudta, hogy edzőnek tanul majd, s szinte azonnal a lehető legjobb helyre került, hiszen honfitársától, Pep Guardiolától leshette el a szakma fortélyait a Manchester City másodedzőjeként. Az Emirates Stadionba már vezetőedzőként tért vissza csaknem két évvel ezelőtt, s szinte rögtön látszott, mit szeretne játszatni csapatával. Az már más kérdés, mennyire volt meg hozzá a játékosállománya, de első, nem teljes idénye végén így is FA-kupa-döntőt nyert a Chelsea ellen – úgy, hogy az elődöntőben Guardiola Manchester Cityjét győzte le. Okkal hitték tehát az „ágyúsok” szurkolói, hogy megérkezett a Wenger utáni éra „megváltója”, a 2020–2021-es idény ősze azonban olyan pocsékul alakult, hogy a brit sajtó naponta cikkezett arról, mikor meneszti a vezetőség a spanyol trénert. A bizalom ennek ellenére megmaradt, a londoniak pedig elkezdték szállítani az eredményeket, több fiatal játékos is rohamosan fejlődni kezdett, a sztárrá válás útjára lépett. Az Arsenal a legutóbbi idényt sorozatban aratott öt győzelemmel zárta, de így is csak a 8. helyen végzett, lemaradva az európai kupaszereplés lehetőségéről.

Ehhez jött a mostani évad elején a már említett rendkívül gyenge rajt, Arteta azonban nem nyúlt hozzá alapjában a taktikához, csupán finomított rajta, a játékosállomány pedig az átigazolások miatt egyre inkább passzolt ahhoz a játékstílushoz, amit elvárt csapatától – az Arsenal támadó- és védőoldalon is sokat fejlődött az utóbbi hónapokban. A spanyol tréner pontosan kidolgozta a labdakihozatal sémáit és a támadásépítés fő pontjait, de a kapuhoz közvetlen közel kerülve már a játékosaira bízza, milyen döntéseket hoznak. Emellett javulás fedezhető fel a labda elleni játékban is, ami korábban Arteta gyengéje volt – sokkal jobban működik a letámadás és ebből következően hatékonyabb a labdaszerzés. Védekezésben még inkább szembetűnő a javulás, hiszen a legutóbbi nyolc bajnokin összesen négy gólt kaptak az „ágyúsok” – ebből kettőt egy meccsen, a Crys­tal Palace elleni döntetlen alkalmával. A látványos előrelépés persze nem csak a taktikának köszönhető, hanem azoknak az új játékosoknak is, akik tökéletesen beleillenek a rendszerbe.

Nem költött keveset az Arsenal a nyári transzferidőszak alatt, sőt, de az elmúlt évek érthetetlen átigazolásai után úgy tűnik, ezúttal okosan vásárolt be a piacon, ráadásul rendkívül fiatal játékosokból. A védelembe három futballista is érkezett: a 21 éves portugál balhátvéd, Nuno Tavares, a 22 esztendős japán jobbhátvéd, Tomijaszu Takehiro, s a csaknem 60 millió euróért szerződtetett 23 éves angol válogatott belső védő, Ben White. Előbbi kettő a vártnál is jobb teljesítményt nyújt, de utóbbira sem lehet panasz. A hátsó alakzathoz tartozik a 23 éves angol kapus, Aaron Ramsdale is, akinek szerződtetését sokan nem értették, de amióta bekerült a kezdőcsapatba, szenzációs teljesítményt nyújt – bravúrokat mutat be, lábbal elképesztően hatékony, gyakran passzolja fel a labdát a középpályára, az ívelései is pontosak. A középpályára a 21 éves belga Albert Sambi Lokonga érkezett, s eddigi tíz bajnoki mérkőzésén jól teljesített. A sztárigazolás azonban a 22 esztendős norvég Martin Ödegaard volt, aki az előző idény második felét már Londonban töltötte, majd nyáron végleg elhagyta a Real Madridot. Egyelőre hullámzó a játéka, nem mindig kerül be a kezdőbe, nem alakít ki annyi helyzetet, mint az előző évadban és gólból is csak egyet jegyzett eddig, de személye mindenképpen pluszvariációs lehetőséget ad Arteta kezébe.

Emile Smith Rowe, Martin Odegaard, Bukayo Saka… tele van fiatal tehetségekkel az Arsenal
Emile Smith Rowe, Martin Odegaard, Bukayo Saka… tele van fiatal tehetségekkel az Arsenal

Az újonnan szerződtetett játékosok mellett fiatal, saját nevelésű sztárjelöltjei is vannak az Arsenalnak, akik közül ketten emelkednek ki: a 20 éves Bukayo Saka és a 21 esztendős Emile Smith Rowe. Saka már a 2019–2020-as évadban berobbant, legtöbbször a jobb szélen szerepel – ahogyan az angol válogatottban is, amelyben emlékezetes teljesítményt nyújtott az idei Eb-n. Smith Rowe is több már, mint reménység, a bal oldalról induló, irányítói vénával is megáldott középpályás idén új szintre emelte játékát: ősszel már négy találatot és két gólpasszt jegyzett a PL-ben, vagyis csapata góljainak 46 százalékában közreműködött.


Jól látható, hogy a fiatalítás az Arsenal jelenlegi klubfilozófiájának egyik vezérelve, és az „ágyúsok” kerete 24.7 évvel a legalacsonyabb átlagéletkorú a Premier League-ben! Arteta megszokott kezdőcsapatában egy 30 év fölötti játékos van, a 32 esztendős gaboni támadó, Pierre-Emerick Aubameyang, aki ősszel már négy bajnoki gólnál jár. Rajta kívül csak a ghánai Thomas Partey (28) több huszonötnél... A csapat fiatal angol játékosai pedig már a válogatottban is helyet kapnak, Gareth Southgate szövetségi kapitány a San Marino ellen 10–0-ra megnyert vb-selejtezőn Ramsdale-nek, Sakának és Smith Rowe-nak is a kezdőcsapatban szavazott bizalmat.

Jöhet a valódi értékmérő
Remek formát mutat Mikel Arteta csapata, de topklubbal még nem találkozott a Manchester City elleni kiütéses vereség óta. Eddig... Szombaton 18.30-tól Jürgen Klopp együttese, a Liverpool lesz az ellenfele, amely botlásai ellenére brutális őszt produkál és továbbra is a bajnoki cím egyik favoritja. Kérdés, hogy Arteta védelme mekkora nyomást tud majd gyakorolni a Liverpool támadóira – köztük a hónap játékosának is megválasztott Mohamed Szalahra –, valamint, hogy milyen hatékonysággal jutnak majd el Emile Smith Rowe-ék az ellenfél támadóharmadába. Mindenesetre a szeptember óta menetelő Arsenal az Anfield Roadon elért jó eredménnyel bejelentkezhet a BL-indulást jelentő helyekre hajtó klubok közé.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. november 20-i lapszámában jelent meg.)

ANGOL PREMIER LEAGUE
12. FORDULÓ

18.30: Liverpool–Arsenal (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 11 8 2 1 27–4 +23 26
2. Manchester City 11 7 2 2 22–6 +16 23
3. West Ham 11 7 2 2 23–13 +10 23
4. Liverpool 11 6 4 1 31–11 +20 22
5. Arsenal 11 6 2 3 13–13 0 20
6. Manchester United 11 5 2 4 19–17 +2 17
7. Brighton & Hove Albion 11 4 5 2 12–12 0 17
8. Wolverhampton 11 5 1 5 11–12 –1 16
9. Tottenham 11 5 1 5 9–16 –7 16
10. Crystal Palace 11 3 6 2 15–14 +1 15
11. Everton 11 4 3 4 16–16 0 15
12. Leicester City 11 4 3 4 16–18 –2 15
13. Southampton 11 3 5 3 10–12 –2 14
14. Brentford 11 3 3 5 13–14 –1 12
15. Leeds United 11 2 5 4 11–18 –7 11
16. Aston Villa 11 3 1 7 14–20 –6 10
17. Watford 11 3 1 7 12–19 –7 10
18. Burnley 11 1 5 5 11–17 –6 8
19. Newcastle 11 5 6 12–24 –12 5
20. Norwich City 11 1 2 8 5–26 –21 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik