Bolton: a gyenge szezonkezdet után menesztették Bogdánék menedzserét

Vágólapra másolva!
2012.10.09. 12:23
Címkék
A gyenge szezonkezdet után menesztette Owen Coyle menedzsert a Bogdán Ádámot is a soraiban tudó Bolton Wanderers.

Az élvonaltól legutóbb, tavasszal búcsúzó Bolton tíz mérkőzésen mindössze 11 pontot gyűjtött az angol másodosztályban, ezzel pedig a 24 csapatos Championship 18. helyén szerénykedik. Coyle 2010 januárjában érkezett a Burnleytől, és az utolsó meccse a Millwalltól elszenvedett hétvégi 2–1-es vereség volt, amely után mindössze három pont választja el a Boltont a kiesőzónától.

„Owen a szívét-lelkét beleadta a munkába, és nagy méltósággal vezette a klubot egy nehéz időszakban. De most jött el a megfelelő pillanat a váltásra. Megfogalmaztunk egy célt a szezon előtt, és azt el akarjuk érni. Szeretnénk megköszönni Owen, Sandy Stewart és Steve Davis kemény munkáját" – nyilatkozta Phil Gartside, a klub elnöke.

„Mindig is a klub érdekeit tartottam a szemem előtt. Nagyszerű időt töltöttem itt játékosként, és megtiszteltetés volt a csapatot irányítani. Szeretném megköszönni a szurkolók, az elnök és a tulajdonos támogatását. Mindenkinek a legjobbakat kívánom" – idézik a távozó Owen Coyle-t.

Várhatóan hamarosan az utódot is megnevezik a klubnál, addig az akadémia menedzsere, Jimmy Phillips és az ottani edzői stáb vezetője, Sammy Lee veszi át az első csapatot. A lehetséges jelöltek között a Wolverhampton korábbi menedzserét, Mick McCarthyt és a legutóbb a Blackburnnel szóba hozott Roy Keane-t emlegetik.

Legfrissebb hírek

Torna: Molnár és Mayer az összetett mesterfokú bajnok

Egyéb egyéni
23 perce

Az Olympiakosz fiatalja nyerte meg a Golden Boy közönségdíját

Minden más foci
31 perce

Az FTC nem bírt a Budai Farkasokkal a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
46 perce

Női kézilabda Bajnokok Ligája: Metz–DVSC

Kézilabda
59 perce

A Tatabánya hétgólos előnybe került az Európa-kupában

Kézilabda
1 órája

A siker titka: egymás szeretete, a játék szeretete és a haza szeretete

Kézilabda
1 órája

A Puskás Akadémia megverte az FTC-t a női NB I-ben a forduló rangadóján – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

A férfiaknál Karsai Gábor, a nőknél Urbán Zita a mezeifutás magyar bajnoka

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik