A Liverpool nem fellebbez Suárez eltiltása ellen

Vágólapra másolva!
2012.01.03. 20:06
null
Suárez egy jó ideig csak a pályán kívül igazgathatja szerelését (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool nem fellebbez Luis Suárez nyolc mérkőzésre szóló eltiltása ellen – olvasható a klub hivatalos közleményében. Mint ismert, az uruguayi csatárt azzal vádolták, hogy rasszista megjegyzést tett a Manchester United hátvédjére, Patrice Evrára.

 

A Liverpool hivatalos honlapján tudatta, hogy nem fellebbez Suárez nyolc mérkőzésre szóló eltiltása ellen, melyet a Patrice Evrára tett rasszista megjegyzései miatt szabott ki rá az angol Labdarúgó-szövetség (FA).

A klub közleményéből kiderül, hogy így Suárez eltiltása azonnali hatállyal életbe lép, azaz az uruguayi válogatott támadó már a keddi, Manchester City elleni idegenbeli bajnokin sem áll Kenny Dalglish menedzser rendelkezésére.

Suárezt 40 ezer fontos pénzbüntetéssel is sújtották, illetve figyelmeztették esetleges jövőbeli kihágásaival kapcsolatban.

A Liverpool azután döntött úgy, hogy nem fellebbez – melyet január 13-ig tehetett volna meg –, miután tanulmányozta az FA indoklását Suárez ügyében – a szövetség január elsején tette közzé a 115 oldalas dokumentumot.

A klub közleményéből kiderül, hogy a Liverpool továbbra is mindenben támogatja Suárezt, aki a „vörösök" szerint figyelemre méltó a pályán és azon kívül is, ám szeretnének együttműködni a szövetséggel a rasszizmus kizárásában, ezért nem fellebbeztek.

Sajtóhírek szerint azonban az állhatott a Liverpool döntésének hátterében, hogy az FA azt fontolgatta, hogy ha a Pool fellebbez, akkor még egy meccsel megnöveli Suárez eltiltását.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
4 perce

Chema Rodríguez: Nap mint nap agyalok azon, milyen újításokat tudnánk alkalmazni az Eb-n

Kézilabda
20 perce

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
27 perce

Sportlövő-vb: középmezőnyben a magyar pisztolyos vegyes csapatok

Egyéb egyéni
51 perce

Vedran Bosnic félpályás találata a délelőtti edzésen elvitte a prímet

Kosárlabda
55 perce

Faluvégi Dorottya: Bízom benne, hogy márciusban már játszani fogok

Kézilabda
1 órája

A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a Manchester City is figyeli Szoboszlai Dominikot

Légiósok
1 órája

Dróth Zoltán: Nem én mondtam le a válogatottságot

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik