A gólzsák, aki még nem nyert trófeát – Harry Kane célba vette Alan Shearer csúcsát

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2023.05.06. 13:39
null
Harry Kane, az angol labdarúgó-válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője (Fotók: AFP)
Erling Haaland csúcsteljesítményének „árnyékában” a legtöbben szinte észre sem veszik Harry Kane-t, pedig a 29 éves angol csatár már  25 gólnál jár a Premier League-idényben, amelyből még hátravan  négy forduló. A Tottenham támadója a múlt hétvégén megszerezte 208. PL-gólját, amellyel beérte az örökrangsor második helyén Wayne Rooney-t – s már meg is célozta Alan Shearer megdönthetetlennek hitt csúcsát.

Ha jól megy a Tottenham Hotspurnek, ha nem, Harry Kane üzembiztosan szállítja a gólokat, gólpasszokat, világklasszis szinten teljesít, kiemelkedik csapatából, s rácáfol a kétkedőkre – ahogyan mindig is. Az angolok Londonban született klasszisa gyerekkorától a Spurs akadémiáján pallérozódott, ahol sokáig balszélsőt, második csatárt akartak nevelni belőle, majd tinédzseréveit kölcsönben töltötte. Játszott a Leyton Orient, a Millwall, a Norwich City és az akkor még másodosztályú Leicester City csapatában (itt jobbára Jamie Vardy cseréjeként koptatta a padot). Tíz éve tért vissza a Tottenhamhez, amelynél egyre több játéklehetőséget kapott a 2013–2014-es évadban, hogy aztán egy idénnyel később 34 meccsen 21 gólt és 5 gólpasszt termeljen a Premier League-ben. Rögtön rá is aggatták az „egyszezonos csoda” cimkét...

A Tottenham Hotspur csapatkapitánya 2019-ben jutott klubjával trófeaközelbe, de a madridi Bajnokok Ligája-döntőt 2–0-ra a Liverpool nyerte meg
A Tottenham Hotspur csapatkapitánya 2019-ben jutott klubjával trófeaközelbe, de a madridi Bajnokok Ligája-döntőt 2–0-ra a Liverpool nyerte meg
A PL TÖRTÉNETÉNEK LEGJOBB GÓLSZERZŐI
1. Alan SHEARER260 gól
2. Harry KANE208 gól
Wayne ROONEY208 gól
4. Andy COLE187 gól
5. Sergio AGÜERO184 gól

Kane viszont a 2015–2016-os évadban PL-gólkirály lett, azóta további két alkalommal szerezte meg a címet úgy, hogy összesen hatszor lépte át a húszgólos álomhatárt! Így érkezünk el napjainkig: a csatár a Liverpool ellen 4–3-ra elveszített múlt hét végi bajnokin megszerezte 208. PL-gólját, s beérte az örökranglistán a Manchester United klasszisát, Wayne Rooney-t. Célja innentől a legendás angol támadó, Alan Shearer megdönthetetlennek hitt, 260 gólos Premier League-csúcsa – ami már egyáltalán nem tűnik elérhetetlennek. A Spurs csapatkapitánya július 28-án lesz 30 esztendős, legjobb éveit tapossa, s ha marad Angliában, a hiányzó 52 gólt öt évad alatt úgy is összegyűjtheti, ha idényenként „csak” 10-11 gólt szerez. Kane elmúlt évekbeli gólátlaga ennél jóval magasabb, úgyhogy igen, reális esélye van a rekordra!

Alan Shearer, az örökrangsor éllovasa
Alan Shearer, az örökrangsor éllovasa


Ám hiába a temérdek gól, Kane játéka ritkán látványos, nem mutat be szemkápráztató cseleket, nem tartozik a leggyorsabb játékosok közé, nem a virtuozitásával emelkedik ki, ráadásul „csak” a Spursben játszik, ezért a szurkolók többsége nem sorsolja őt a korszak legjobb kilencesei közé – pedig ott a helye. Az angol támadó kiválóan fejel, jól érkezik a kapu elé, hatékonyan bevethető letámadásnál, ösztönösen találja meg a védők mögötti üres területeket, lövései erősek és pontosak, szenzációs befejező, visszalép a középpályára, hogy onnan – irányító szerepkört felvéve – kioszthassa társainak a kulcspasszokat, távolról is képes eredményes lenni és nem utolsósorban ritkán látott hatékonysággal váltja gólra a tizenegyeseket. Bár nem robbanékony, s végképp nem cselgép, rendkívül sokoldalú csatár, akit gyakorlatilag minden Spurs-edző más szerepkörben használt, mégis megtalálta a góllövéshez vezető utat.

Ennek bizonyításához nem is kell sokat visszaugrani az időben. A 2022–2023-as idényben Antonio Conte alatt Kane szinte kizárólag a pálya centrális zónájában szerepelt, amit a számai is mutatnak: 25 gól mellett mindössze 3 gólpasszt osztott ki, utóbbiból egyet éppen a múlt hétvégén, immár az olasz szakember menesztése után. Az ellenpélda a José Mourinho-korszak: Kane a portugál szakember irányítása idején jóval visszavontabb szerepkörben játszott, gyakorlatilag magasan helyezkedő nyolcast, visszalépő „kilenc és felest”, az eredménye 23 gól mellett 14 gólpassz volt a PL-ben, amellyel mindkét statisztikai rangsorban az élen zárt. A Spurs klasszisáról nemrég a világ egyik legjobb edzője, a Manchester City menedzsere, Josep Guardiola nyilatkozott elismerően: „Lenyűgöző játékos, ezt a számai is megmutatják, de önbecsapás lenne, ha csak azt néznénk, mennyi gólt szerez. Az, hogy nem nyer trófeákat, semmit sem von le az érdemeiből, eleget bizonyított már. Bátran állítom, hogy Harry Kane az egyik legjobb csatár, akit valaha láttam.”

Guardiola mondatai rámutatnak a másik tényezőre, amely miatt a szurkolók nem értékelik eléggé Kane-t. Miközben jó ütemben halad afelé, hogy minden idők legeredményesebb Premier League-játékosa legyen, karrierje során csapataival egyetlen trófeát sem nyert. A Spursszel és az angol válogatottal is járt már közel a csúcshoz, de végül nem jött össze neki semmi. A Tottenhammel a 2015–2016-os idényben sokáig az Arsenallal karöltve üldözte a csodát tevő, s bajnoki címet nyerő Leicester Cityt, ám lemaradt a dobogó felső fokáról. A 2018–2019-es évadban a Spurs – története során először – bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, de 2–0-ra kikapott a Liverpooltól. Azóta hullámzó teljesítményt nyújt az együttes, hiába Kane klasszisa, jelenleg vezetőedző, sportigazgató és valódi projekt nélkül vitézkedik a PL-ben, minden bizonnyal a BL-indulást érő negyedik hely sem lesz meg neki. Hasonló Kane helyzete az angol válogatott esetében, csak fényesebb a jövőképe. Anglia a torna gólkirályává avanzsáló Kane vezérletével az elődöntőig menetelt a 2018-as oroszországi világbajnokságon, hogy aztán három évvel később hazai pályán, a Wembley-ben játszhasson Európa-bajnoki döntőt Olaszország ellen. A finálé 1–1-re végződött, a tizenegyespárbajt az olaszok nyerték meg, így Kane-nek az ezüstéremmel kellett megelégednie. A múlt novemberi katari tornán már az elődöntő sem jött össze – igaz, a nyolc között a későbbi döntős franciák állták az angolok útját. Országot (amelynek válogatottjában már gólrekorder 55 találattal, Wayne Rooney-t megelőzve) persze nem válthat, de klubot igen, már csak az a kérdés, megteszi-e...

Az Eb-döntő végén csak ezüst jutott neki a Wembley-ben
Az Eb-döntő végén csak ezüst jutott neki a Wembley-ben
A PREMIER LEAGUE GÓLLÖVŐLISTÁJA, 2022–2023
1. Erling HAALAND34 gól
2. Harry KANE25 gól
3. Ivan TONEY20 gól
4. Mohamed SZALAH17 gól
5. Marcus RASHFORD16 gól

Lehetősége minden bizonnyal lesz rá, hogy nyáron távozzon a Tottenhamtől. Kane 2018-ban, a Spurs most véget érni látszó projektje fénykorában írt alá hatéves szerződéshosszabbítást 2024-ig. De az elmúlt években sokszor tűnt úgy, a csatárcsillag csak nyűglődik klubjában, 2021 nyarán határozottan ki is jelentette, távozni akar, és valószínűnek látszott, hogy csatlakozik Guar­diola Manchester Cityjéhez. A Tottenham azonban nem engedte könnyen, a reálisnál magasabb „árcímkét ragasztott rá”, a City pedig „csak” Jack Grealisht vette meg 100 millió euróért, hogy aztán egy nyárral később lecsapjon Erling Haalandra.

Kane maradt a Spursnél, de azóta sem lett jobb esélye trófeát nyerni, sőt, így felvetődik a kérdés, eljött-e a távozás ideje. Mivel 2024 nyarán, tehát egy év múlva jár le a szerződése, ha nem hosszabbít, a Tottenhamnek az idei nyár az utolsó esélye rá, hogy „pénzzé tegye”. Ha így dönt a játékos és a vezetőség, jelentkező lesz bőven, aki megvásárolná a 29 éves klasszis játékjogát, de reálisan talán csak két klub jöhet szóba. Az egyik a Bayern München, amely Robert Lewandowski távozása óta keres egy klasszis kilencest, a másik a szintén csatárt kereső Manchester United. Ha a Bundesliga topklubja mellett dönt, egyrészt nem igazol át szeretett klubjától egy angol riválishoz, másrészt szinte garantált, hogy már az első müncheni idényében trófeát nyer, ugyanakkor lemondhat Alan Shearer PL-gólrekordjának megdöntéséről. Ha az MU-t választja, részt vehet egy izgalmas, nagyra törő projekt valóra váltásában Erik ten Hag irányításával, de hogy trófea lesz-e a jutalma, arra nem fogadna senki.

Anglia gólörökranglistájának vezetőjeként, negyedik gyermeküket váró feleségével
Anglia gólörökranglistájának vezetőjeként, negyedik gyermeküket váró feleségével


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. május 6-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik