A magyaros Liverpool – Gyenge Balázs jegyzete

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2025.08.05. 23:08

 

SZIGORÚAN VÉVE SEM TÚLZÁS, hogy a „magyaros” jelzővel illettük a Liverpoolt az elmúlt két évben, a 2023-ban érkező Szoboszlai Dominik ugyanis rendre a kezdőben kapott helyet a világ legerősebb bajnokságának egyik legerősebb csapatában.

A magyar válogatott csapatkapitánya az első idényét Jürgen Klopp irányításával töltötte, és bár túlnyomóan a középső középpályás szerepkörében játszott, a német menedzser többször visszavonta a hatos, szűrő pozíciójába. Az előző évadban Arne Slot menedzser némileg átszabta elődje játékrendszerét, és már támadó középpályást játszatott vele a klasszikus tízes posztján. Nem könnyű összevetni az almát a körtével, ezért maradjunk annyiban: néhány megingást és a sérüléseket nem számítva Szoboszlai Dominik minden szerepkörben kiválóan megállta a helyét, és mindkét edzőnél egyértelműen a kezdőcsapat tagjának számított.

Az idei nyár után azonban nemcsak az őt követhetjük kitüntetett figyelemmel, hanem a frissen igazolt Kerkez Milost és Pécsi Ármint is. Az utóbbitól egyelőre ne várjunk világmegváltást, a húszéves kapus az utánpótláscsapatot erősíti majd, az előbbi viszont, szintet lépve a karrierjében, kimondva-kimondatlanul a bajnokcsapat kezdőjébe érkezett.

Kérdés, hogy a megújuló magyaros Liverpoolban Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos milyen szerepkörre számíthat. A védő helyzete egyszerűbb, őt ugyanis Slot kizárólag a bal oldali szárnyvédő posztján készül bevetni – időnként persze a pozíció „holdudvarában” is felbukkanhat. Szoboszlai esete ugyanakkor képlékenyebb, viszont rávilágít arra, mennyire fontos láncszeme a Liverpoolnak. A szakvezető már a legutóbbi idény végén próbálgatta őt a korábbi, visszavont helyén, majd a nyári időszakban gyakorlatilag bejátszatta vele a komplett középpályát, hogy aztán a Bilbao elleni utolsó felkészülési meccsen a szűrő pozíciójában rögzítse. Noha az átigazolási piac zárásáig nehéz megmondani, mi lesz a végkifejlet, jelen állás szerint Szoboszlai Dominik eggyel hátrébb húzódik a tavalyi helyéhez képest, ezért a korábbinál is több futómunka vár rá.

Arne Slot Kerkez Milossal kapcsolatban külön megemlítette, milyen gyors, így az a magyar futballtörténeti helyzet állhat elő, hogy a regnáló angol bajnokcsapat a magyar játékosok futómunkájára alapoz.

Az életben nem gondoltam volna, hogy leírom ez utóbbi mondatot...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
15 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11